Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Holdosi József: A falu szívéből számkivetve
Egy iskolai Ki Mit Tud-ot saját magam által kitalált mesével nyertem meg. Anyám meggyőzött, hogy ne menjek megyei versenyre, mert ott mint cigányt fognak reklámozni. Nehéz szívvel, de belátva igazát, nem mentem el a megyei versenyre, de titokban mesejátékot írtam, ezt felnőttként elolvasva, már megtalálhatók voltak benne a Kányák gyökérmotívumai. A többre hivatottság, a másság, de itt még a hősök elérték céljaikat a mesék szabályainak megfelelően. Gimnáziumban folytattam a tanulást, ahol falubeliek is voltak, akik azzal fogadták az osztálytársaimat, hogy egy cigány van köztük. Most is anyám adott bátorítást. „Oda se figyelj rájuk, neked a legfontosabb a tanulás, te légy a legjobb, akkor majd befogják a szájukat!” Sikerült jelesre az érettségi is. Következő lépcsőfok az egyetem volt. Az életrajzomban megírtam, hogy cigány származású vagyok, ha bekerülök, példa lesz a többiek számára is... Bekerülve a bölcsészkar magyar nyelv és irodalom szakára elfelejtettem én a származásomat, az utcát, éltem az egyetemi hallgatók felszabadult életét, zavart csak akkor éreztem, ha megláttam egy ráncos szoknyás oláh cigányasszonyt, vagy egy barna arcú, hegedűvel a kezében, talán bálba siető férfit. ,Mi közöm van hozzájuk? - hárítottam el az emlékezéssel együtt a lelkifurdalást is. - Hiszen senki sem tudja rólam, hogy cigány vagyok, a bőröm is fehér...” Ennek ellenére mégis valamiféle hiányérzet jelentkezett a hétköznapjaimban is. Ennek okát akkor még nem tudtam. Versírásban leltem menedékre. Országos folyóiratokban jelentek meg, a kritika elismerően szólt róluk. MÉG SZÓLTAM ANYÁMRÓL” hosszú nekikeseredett mondatok ültették fekete-trónra árnyak mellé aztán távol kerültem tőle s éreztem mozdulataiból többé szeretőt nem váró húsából élek feledni akartam a térdére roggyant öreg házat félelmét az esőtől amely patakokban bújt be a kémény mellett mindig becsapva a falakat hogy ő a megváltó a fáradt két-lépés udvart ahol még a zöldség sem termett meg csak egy-két tántoríthatatlan dália ismerkedett évek óta újra meg újra a széllel s anyám magányával 54
