Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Holdosi József: A falu szívéből számkivetve
huszonegy éves vagyok pár zó-szemekkel lányok hívnak beat-zenekarok üvöltő extázisa szédít két pillanat közt felmérem magam társaim s érteni kezdem anyám magányát a térdére roggyant öreg házat félelmét az esőtől a fáradt két-lépés udvart a tántoríthatatlan dáliákat apám halálból visszalopott arcát az anyám arcára formálódott szentképeket Rég szóltam anyámról a lépések egyre közelebb érnek hozzám... Hiába dicsértek, nem tartottam jónak őket, az ok bennem volt, a fel nem vállalt önmagam. Megoldást, feloldást akkor még nem láttam, válságba sem kerültem, hiszen egyetemista voltam, akinek helyt kell állnia kollokviumokon, szigorlatokon, majd az államvizsgán. Ez segített, erőt adott önmagam kétségei legyőzéséhez is. Mezőgazdasági szakmunkásképző intézetbe kerültem az egyetem befejezése után. A kollégáim minduntalan belém kötöttek, úgy gondoltam, hogy ez azzal a fiatalabb kollégával való ellenkezés, akit a gyerekek szeretnek. De jött egy új kolléga:- El akarom mondani neked Jóska, hogy engem itt azzal fogadtak: »Tudod- e, hogy egy cigánytanárral fogsz együtt tanítani?!« Külső jelzés figyelmeztetett, elfelejtkeztem arról, hogy származásom életem végéig elkísér. Hiába menekülök, futok előle, vállalnom kell! A kérdés az volt számomra, hogy álljak az emberek elé? Mi az, amiben több, más vagyok? Egy reggelre arra ébredtem, hogy tudom a feladatomat: arról az utcáról kell írnom, ahonnét elindultam, ami kiválasztott magából, feltárta sebeit, szépségeit, becsapott, de feladatot is adott: megírni az életüket! Hiszem, hogy a lírai regényemnek van jogosultsága, ha a valóság diktálja. A gyermekkoromat egy sajátos világban éltem, a falu szívéből kivetettek világát. Az utcánkban egy különös együttélési forma jött létre: a második világháború előtt, de még az én gyermekkoromra is áthúzódóan. Együtt élt itt a zenész cigány, a volt cseléd, napszámos és munkás. A perifériára szorítottság a racionális megismerés lehetőségét megszüntette, és az emberek önmagukra kérdezése, önmagukra döbbenése érzelmi síkon zajlott. Az öregasszonyok meséi, mon- dókái, a babonák, mítoszok, a domboldalban élő öregek között töltött gyermekkor egyfajta szürrealista világa ringatott. Ereztem: közöm van ehhez a világhoz. Ereztem, rá kell jönnöm arra, mi az, ami áthullámzik egy teljes mondakörbe, így jutottam el a Kánya család történetéhez. A parasztlány nagyanya, illetve 55
