Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Írottkő Stúdió
ÍROTTKŐ STÚDIÓ XIII a pénzüket, amely hét havi fizetésüknek felelt meg, az építőszövetkezetbe, az pedig helyettük elvégezte azt a munkát, amire maguknak nem tellett. A fennmaradt teendőket az emberek maguk fejezték be szabad idejükben, munkaidő után. Ha nem konyítottak hozzá, hát elsajátították. Abban az időben a kőművesek többsége szerelő volt, a szerelők többsége tapétás, a tapétások többsége útásó és a művészek többsége festő. A nőknek a környék és a lakásbelső helyrepofozásához szükséges könnyű munkáknál vették hasznát. Amikor befejezték a ház építését, az emberek beköltöztek és lakbért fizettek azért, amit maguk nem győztek. A Panelház lakóinak azért volt szükségük lakásra, mivel nem megfelelő körülmények közt tengették életüket, mivel el akartak költözni a szülőktől, gyereket és saját lakást akartak, és azért is, mert valamit fel akartak építeni, és valamit birtokolni akartak, ami saját, ami az övék, még akkor is, ha az csak a Panelház egy nyolcada volt. Ezeket az embereket az egyik télen az építőszövetkezet hozta össze és egy hozzáértő mésszel csíkokat húzott, és azt mondta nekik: Itt kezdjetek ásni ilyen és ilyen mélyen. Az összes férfi ott volt és munkához láttak. Fagyott, de nem havazott. Ástak az ásókapák és lapátjaikkal csontkemény földet dobáltak ki a férfiak, és bágerokról álmodtak, és mivel hideg volt, vettek egy üveg itókát, hogy átmelegedjenek, hogy megszokják a munkát és abbahagyták a bágerokról való álmodozást, és az új Panelházukról kezdtek álmodni, a lakásokról benne, a boldogságról, amelyet kisebb eltérésekkel mindnyájan ugyanúgy képzeltek el. Egész délelőtt ástak, aztán kicsomagolták a hideg ebédjüket és a „Likusák"-ban ettek, ahol más panelházak más építészeivel találkoztak, közösen szitkozódtak, majd visszatértek ásókapáikhoz és lapátjaikhoz. És akkor, a második üveg borovicskánál, felegyenesedett a gödörben a fiatal Mészáros és kijelentette: - Fiúk, ha elkészül, feldobunk a tetejére egy Bécset fogó antennát, mindkét programra, és ülünk majd a melegben, bámuljuk a képernyőt és piálunk és izélünk. - Mindenki elnevette magát és elkezdtek viccelődni, és a harmadik üveg borovicskánál már mind tegezték egymást, mivel a közös művön való közös munka és a cseppnyi alkoholdémon egyesítette őket. Mind a nyolc férfi húsz és ötvenkettő közti életkorú volt. Mindegyiküknek más-más foglalkozása volt és mindegyikük az építkezés más-más szakaszában volt hasznára a többinek. Ezt a szokást megtartották akkor is, amikor a ház már réges rég állt és mindnyájan belakták, még ha idővel - és az események hatására - az egyes kapcsolatok minősége és intenzitása változott is. Ezen a péntek estén, amikor olyan sűrűn havazott, mindegyik lakásban volt otthon valaki. Egyedül a Kőműves nem volt otthon, aki a Spartak nevű kocsmában ült, és a Bútorbolt vezetője, aki egy faluban játszotta a talpalávalót nem messze Méstectől. Egyébként a 66-os panelház teljes létszámú volt. A CSAD sofőrje a feleségével, a Cedok Hivatalnoknőjével a Karbantartót és annak feleségét, aki Elárusítónő volt az élemiszerüzletben, látogatták meg. Mindkét család az első emeleten lakott. Bár még csak tél volt, már a közös nyári üdülést tervezték Jugoszláviába. - Azok a csajok, felül semmi, az a tenger, mondogatta a részeg Sofőr és itt-ott bedobta kedvenc szójátékát: - Láttatok már részeg sofőrt? - A jelenlevők közül mindnyájan hallották ezt már legalább ezerszer és éppen annyiszor láttak részeg sofőrt is. - Végre valahára ki kéne ruccannunk egyedül, a csajok nélkül a nudistrandr -, álmodozott a Karbantartó, a nők pedig arról beszélgettek, mit vásárolnak, és már mindnyájan nagyon örültek, mivel a Cedokban dolgozó Hivatalnoknőnek mindig sikerült megfelelő, olcsó és nagyszerű üdülést kiválasztania az Adriai tengerpartnál. - Táncolni akarok - ordítozott a Sofőr és felhangosította a magnó zenéjét. - Verona, gyere, simulj hozzám azokkal az ütközőkkel - kérte fel táncra az Elárusítónőt, a Karbantartó feleségét. Veronika felvihogott és ment. A Karbantartó felhúzta a fotelból a Hivatalnoknőt, a Sofőr feleségét, és táncra perdültek, és a tervezgetett kikapcsolódás kissé odacsusszantotta őket, ahol nem létezett semmi gond, ahol csak zene, szex, alkohol és ők léteztek, és az ablakok mögött még mindig szálldogáltak lefelé az érintetlen hócsillagok lassan, lassan a hóval borított földre. A második szinten a Mészáros lakott a négyszobás lakásban. A háromszobás lakásban az Ács lakott, akinek felesége Egészségügyi nővér volt. Az Ács harmincéves volt. Felesége öttel fiatalabb,