Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Rákosy Gergely: Nyúltetem I.
GG: Sokszor? ... Hülye kérdés, ne is vegye figyelembe. (Dühöngött magára. „Mi az, magnópacsirtáskodsz? Közbeénekelgetsz evidenciákat?) Dv: Túl sokszor. A gép kihasználatlanul állt. Le is lehetett volna fényképezni. A mandró szunyái, a gép kihasználatlanul áll. Még igaz is lett volna. De miért nélkül nincs igazság... Egyszer közmű-térképet vártunk három álló napig, s mikor a negyediken megjött, nem az jött, aminek jönnie kellett volna, hanem egy régebbi. De ezt persze akkor nem tudtuk. Akkor tudtuk meg, mikor kitéptünk egy nyomócsövet. Az utcából folyó lett. Kivonult a Vízművek, kivonult a tűzoltóság. Mi meg egy kicsit odébb vonultunk. Heverni, dülleszkedni, sörözni, zsugázni. Aztán elment a tűzoltóság, a Vízművek, és mi elkezdhettük volna a munkát. Ha meglett volna az igazi térkép. De akkorra még nem lett meg. Viszont értesítés jött, hogy akármelyik pillanatban előkerülhet. Most már nyomon vannak. Jó nyomon. A lényeg: el nem mehettünk, neki nem kezdhettünk. Mit csinálhattunk volna? Szunyáltunk, zsugáztunk, káromkodtunk. Lehet káromkodó pofát hahotázóra rajzolni vagy fényképezni? GG: Csak ceruza kell hozzá. És gyomor. Jó szög. Beállítás kérdése. Dv: Persze, tudom, Nem is azért kérdeztem. Van ehhez ceruza. A fájdalomig. Pedig fényképezni, rajzolni azokat kellett volna, akik három napig keresik azt a térképet. Vagy nem keresik. S aztán egy régit küldenek. És hogy emiatt áll a munka napokig. Emiatt önti el a fél utcát a víz. Emiatt áznak be a pincék. Emiatt vonul ki a tűzoltóság. Emiatt... eh, szállnak a milliók, mint a fecskék... Közben a melóst rajzolják, mikor alszik a füvön. (Legyint, feltápászkodik, odalépked a Dubnicához, műanyag zacskóba dugja a lábost, kanalat, vászonkendőbe takarja a maradék kenyeret, régimódi, füles aktatáskába teszi mind a kettőt. Fellép a vezetőfülkébe, elrakodik, elhelyezkedik. Indít. Onnan a magasból szól le, a motorzajból.) Dv: Azt kérdezte az elején, fáj-e nekem, amit itt csinálok. Nem fáj. Csinálom. Itt legalább minden adott, nem jöhet közbe anyaghiány vagy mit tudom én mi. Megy a munka, nem fő a fejem, s az én érdi telkemen nőnek a fák, elhiheti, vigyázom őket... Különben is, a felsőbbség dönt, hogy mit s hogyan. Nyilván megfontolták. Gondolom. Ha én mindenen okoskodnék, begolyóznék. Például, hogy ki is az a felsőbbség? Nem a vállalatunk felsőbbsége, az biztos. Mi csak végrehajtunk. Kapunk a tanácstól vagy akárkitől egy megbízást, szerződést, hogy így és úgy, ezt meg azt. Akkor talán a tanács lenne a felsőbbség? Ez sem biztos. Valamiféle bizottság egyszerűen felszólíthatja a tanácsot, hogy így és úgy, ezt meg azt. Annyiféle bizottság van, hogy beleszédül az ember. Alakulnak, megszűnnek, mint a gombák. („Elég kevés köztük az ehető” — gondolta Gáty. El isd képzelt közülük egyet: Erdőtelepítő Bizottság. Nagyfejű, akarnok gomba, valószínűleg sárgászöld, piros foltokkal - a feje időnként megvilágosodik, s ilyenkor láthatóvá válik az odabenn szalagcímként tekergőző vezérjelmondat: MINDENHOVA LEHET ERDŐT TELEPÍTENI, CSAK EGY HELYRE NEM: AHOL MÁR VAN! Tehát mi a teendő? Ki kell irtani az erdőt, s máris megkezdődhet a telepítés.) Dv: Én nem tudom, de lehet, hogy az a tanácsutasító bizottság sem az igazi felsőbbség. Nem saját magától, hanem egy még felsőbb bizottság utasítására utasított... Mindegy, ha az ember sokáig tekergeti a fejét felfelé, kiszáll 471
