Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 5. szám - Rákosy Gergely: Nyúltetem I.

a vér a fejéből. (Kissé felemeli a hangját.) De azért nézzen ide, megmutatom... megmutatom, hogy tudnám én az ellenkezőjét is csinálni annak, mint amit csinálok... Én és a Dubnicám... (Felbúg a motor, Dv kezei finom, gömbfejű ka- rocskákkal manipulálnak, a gép nyaka kinyúlik, pofája harapásra kész. Gyöngéd harapásra. A könyörtelen acélfogak megragadnak egy nemrégiben gyökerestül kitépett tönköt, biztosan, de gyöngéden tartják. „Mint tigris a köly- két” - gondolja Gáty. A gép előremoccan, a forgózsámoly finoman perdül, megállapodik, a gém lejjebb ereszkedik, a pofák gyöngéden, de elég hirtelen ahhoz, hogy karcolást se ejtsenek, elengedik a tönköt, s az puhán visszahuppan a gödrébe... Dv leállítja a motort.) Látta?

GG: láttam.

Dv: Érti?

GG: Értem... De azt is megértettem, hogy az előbb hazudott.

Dv: (hallgat).

GG: Aki így tud megemelinteni és helyére tenni egy fát, annak nem hiszem, hogy nem fájt, amikor kitépte.

Dv: Hogy így?

GG: Ahogy a tigris cipeli a kölykét.

Dv: (hallgat).

GG: Hm?

Dv: (Újra beindítja a motort. A Dubnica, mint az óra; a gépek, mint a kutyák egy idő után hasonulnak gazdájukhoz. A motor csendesen duruzsol.)

GG: Azt gondolom...

Dv: Már látott tigrist kölykét cipelni?

GG: Épp az előbb, néhány perce.

(A Dubnica megindul egy kitépésre ítélt fatönk felé.)

Dv (búcsút int): Különben is, mindenki azt gondol, amit akar...

GG (visszaint): Úgy van! (S amint ballag hazafelé egyre lakótelepibb lakótelepi lakásába, ahol várja kaján és egyre ellenkezőbb fekete írógépe - egyébként mint az óra -, arra gondol, hogy: „dehogyis! Egyáltalán nem biztos. Még ez sem biztos.”)

472