Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 5. szám - Czakó Gábor: Ádáméva

mában bujdosott. A szó szoros értelmében bujdokolt: betontömbtől téglakupacig mentette át az életét az egymással csatározó vadászok kereszttüzében. Éjszakára - amely abban különbözött a homályos nappaltól, hogy a szürkület töksötétre váltott - meghúzta magát valami épen maradt üregben, száját két markával betapasztotta, és sikított torka szakadtából. Egyszer elvetődött az Élet Császárnőjének szalonjába, ahol ezrekbe került fél tucat zsebkendő és milliókba egy drágaköves aranyóra, ami persze semmivel se jelezte pontosabban az Időt annál, amit nagyáruházakban osztogattak a törzsvásárlók gyerekeinek. Itt végre beszerezhette, aminek a hiányától a legjobban gyötrődött: a fülzsírzenét. Azonnal fölszerelte magát egy rubintos DVD-lejátszóval, lemezekkel, s a hozzá tartozó aranykeretes napszemüveggel, ami valójában képernyőként működött: a fülében fortyogó fülzsírnak megfelelő dzu-dzu-dzú klip- peket mutatta, így megvédte fülét-szemét a való világ okvetetlenkedésétől. Fölcicomázta magát selyemmel, nercgallérral, nyakába kötött húsz gyémánt- és igazgyöngy láncot, szatyrába tett annyi órát, gyűrűt, fülbevalót, miegyebet, amennyit csak elbírt. A szatyor hamarabb föladta: útját elcsöppent kincsek jelezték. Legközelebb erős műtrágyás zsákokat szerzett be, és két hátizsákot, egyet hátra, másikat előre, s biztos helyre gyűjtögetett: habverőt, kazettákat, autórádiókat. A következő üzlet raktárában a szajrét friss cuccokra cserélte, amelyek sokkal értékesebbnek tűntek föl a szemében: villamos rovarriasztó és kenyérvágó, automatikus antennavezérlő, lézeres lábszőrtelenítő. Végül már darus kocsi kellett volna a tömérdek holminak. Rejtekhelyeket készített, szemetet halmozott rájuk, s noteszába beírta, hogy mit hol talált és hagyott. Hogy hol? Ezt bizony nemigen sikerült meghatároznia.

Szatyraiban videokazettákkal, cédékkel, porcelán nippekkel, aranyláncokkal, gyűrűkkel, óvszerekkel, bunkofonokkal, energiatakarékos villanykörtékkel, kenyérpirítókkal, tamagocsikkal, hajsütőkkel, manikűrkészletekkel és egy hátizsák nyalókával lihegett be a rózsadombi kertészetbe. A nyalókákat vagy három-négy napja szerezte, és áldott eszével azóta is megtartotta. Lihegett erősen, mert a körülmények ellenére kövérsége alig lappadt. A helyet azonnal Rózsadombnak nevezte el, mert zöld szigetként emelkedett a romok szürke tengere fölé. Némely nagy fák kidőltek, a melegházak üvegei itt-ott összetörtek, ám a paradicsomok piroslottak, a babok futkároztak, ahova csak bírtak, s a kertész nehéz kövekből rakott kunyhója csudálatos módon épen maradt. Talán a rózsák védték meg, amelyek belepték az oldalát, sőt, fólkúsz- tak a tetőre, egész a kéményig. Rózsának kellett lenniök, mert Marie-Therése- nek általában ezt az egy virágot sikerült azonosítani.

Fehér és Fekete, a két kutya, barátságosan csaholva fogadta Marie-The- rése-t. Töretlenül hittek abban, hogy miként Isten van az égben, úgy embernek is kell lennie a földön, tehát a Gazda előbb-utóbb elő fog kerülni. S a boldog nap előhírnökeként, lám, megérkezett helyette a gazdaasszony. Ha tehették volna, segítettek volna neki behurcolkodni a házba. Egymás szavába vágva jelentették, hogy rend van, a patak folyik, a tyúkok kárálnak és vadul költenek, a méhek zümmögnek, a kecskéket folyton hajszolni kell, mert örökké a tilosban legelnének, holott állítólag szeretik a berbécset és az akácot. A patkányok és a rókák visszaverve, jobb falatjaik megedve, nincs szó, ami leírhatná, hogy a macskák mennyire pimaszok.

A kunyhó két helyiségből állt, lakókonyhából és kamrából. A félelmetes

389