Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Czakó Gábor: Ádáméva
tárgyak szinte mellbe lökték, amikor átlépte a küszöböt. Olyan világban nőtt föl, amelyben mindenki örökké újat vett, történet nélküli holmikat, amelyek azonnal röpültek a szemétbe, ha bármi megesett velük: picit megkarcolódtak, elcsempültek, vagy tanúi lettek gazdáik eseteinek. A konyha közepén füstben, ételszagban pácolt diófa asztal, lábain és a lábakat rögzítő andráskereszten számtalan rúgás, taposás emlékével: bakancsok, gumicsizmák tiporták, talán papucsból kibújt asszonyi lábak is kereskedtek rajtuk, amikor titkos üzeneteket küldtek a régi regények leírásai szerint. A két karosszék egyikét az ősidők, talán a középkor Thonet műhelyében hajlították ruganyos trópusi fából, a másikat hucul pásztor faraghatta kárpáti tölgyből megrokkant anyjának, hogy kötögetés közben kényelmes ülés essék benne az ablak előtt. Az asztalt a nótázás ütemére a fal felőli oldalon széles, L-alakú lócáról ütögették a kertész neve napjára ellátogató barátok, s aki az italtól elgyöngült, az ott is aludt a durva, kecskeszőr csergén, feje alatt szőrpárnával. Az ajtótól jobbra, az okkersárgára vénült bükkfa szekrény keretén indák futottak föl a pártáig, amelyen két szarvas küzdött egymással - ki tudja mióta, lankadatlan. Odabent a sötétben a kertésznek és a feleségének az idejáró ruhái pihenték a kapálások fáradalmait. A polcokat borító újságpapírokra nyomtatott szenzációs hazugságok és az elveszett ebeket kereső apróhirdetések együtt enyésztek a közös jelentéktelenségben. A hatszemű ablak bal oldalát szemlátomást sosem nyitották a takarékos szellőztetők - a szárnyak és tok festéke szinte egybe érett - itt karácsonyi kaktusz várta türelmesen virágzása idejét. A téglából rakott, meszelt tűzhely füstjét megfeketedett bádogsátor vezette a szabad kéménybe. A falon és a tűzhely padkáján néhány edény egyszerű ételekről mesélt: a parázsba állítható, háromlábú vaslábosban paprikás krumpli készülhetett leggyakrabban, vagy csirkepörkölt, reggelente ka- homa szaimakrumpliból, hagymából, kis paradicsomból és zöldpaprikából, tojásból - természetesen fokhagymásán, borsosán. A pléhbögrékből és a szilkékből kecsketejet ittak hozzá, vagy azon a bizonyos névnapon kerti bort. Valaha fehér vasállványon kék lavór közepén piros zománc-rózsa virágzott. A kamrában bödön zsír, avas szalonnadarab, cserépedényekben méz, só, néhány üveg szikkadt lekvár, dobozban vastag kocsisgyertyák. Marie-Therése alsó karjával némileg félretúrogatta a port meg a vakolathulladékot a konyhaasztalon és kipakolta zsákmányát. Szépen sorba rakta a tárgyakat nemük és fajuk szerint. Bizony tipródtak erősen. Ezért mindegyikből egyet hagyott elöl, a többit behordta a kamrába. Eleinte a polcra akarta elhelyezni őket, de rendes hely csak a nyalókáknak jutott. Téblábolt egy keveset, totyogott, elszidta az építő anyját, aztán behányta a maradékot a sarokba. Egy nyalókával a szájában kilépett a tornácra. Az eresz vize minimumai festett vashordóba futott. Szúnyogok költöttek benne, a szúnyogokra pedig pókok vadásztak. Ha Marie-Therése-nek lett volna kedve hozzá, elszámolgathatta volna, hogy hány pókháló rezgeti a rózsa indái és az ereszcsatorna közé feszítve. Számolás helyett inkább nyalókázásra támadt kedve. Leült a padkára és nyalókázott. A két kutya jobbról-balról melléje heveredett; szívük teli boldogsággal: helyreállt a világ rendje. Marie-Therése nyájasan tekintett rájuk: A kurva anyátokat, de nekidűltetek a hasatoknak! 390
