Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 4. szám - Márfai Molnár Miklós: Az imaginárius olvasó

ment of Religion as Studied in Saint Catherina of Genova and her Firends I-II. (London-New York, 1909.); F. Brulamacchi: L’Epistole della serafica Ver- gine Sa. Caterina da siena (Lucca-Siena, 1721.) Ahogy Fülep maga is utal rá, a firenzei filozófus-kör vezető' személyiségei, Giovanni Amendola és Giovanni Papini vallástörténeti sorozatot szándékoztak indítani, melybe Fülepet is sze­rették volna bevonni. G. Amendola így írt Fülepnek 1910 októberi levelében: >A folyóirat januárban meglesz. Nem egészen olyan lesz, mint amiről múlt tavasszal beszéltem Önnek. (...) Évi hat füzet lesz, teoretikus és történeti rész­szel. A teoretikus résznek a következő pontos feladata lenne: Itália vallástör­ténetének feldolgozása, amelyet legnagyobb részt meg kell csinálni, vagy új­racsinálni. Remélem, kedves Fülep, hogy segíthet majd nekem - s remélem, hogy erőre kapva, és kötelezettségektől szabadabban tér vissza Magyarország­ról. S azt hiszem, érdekelni fogja Önt a gondolat, hogy együtt foglalkozzunk Itália vallástörténetével.”4 A teológiai munkák - melyek közt természetesen egy-egy tucatnyi található szerzőnként a legjelentősebb XX. századi protes­táns teológusok: Karl Barth, E. Brunner, és mások műveiből is - sora lassan átvezet a vallást a kultúra tágabb kontextusában értelmező művekhez, mint megfigyelhető volt ez a váltás a Fülep-könyvtár művészetet szorosabb érte­lemben tárgyaló, és azt tágabb kulturális-antropológiai kontextusba helyező gyűjteményrészénél is. A váltás határaiként mindenképpen megemlíthetők Mircea Eliade 50-es években megjelent könyvei (Mythes reves et mysteres, Ima­ges et symboles), valamint R. Niebuhr alkotásai (Faith and History, New York, 1949; The Nature and Destiny of Man I-II. London, 1948-1949.), melyeket Fü­lep láthatólag alaposan tanulmányozott, hiszen számos széljegyzet található a kötetek margóin. A gyűjteménynek ezen a részén található Szabó Lajos- Tábor Béla: Vádirat a szellem ellen című, 1937-ben megjelent munkája, amely Fülep számára nem csupán a XX. századi magyar eszmetörténet egyik leg­érdekesebb művének könyvtárába való felvételét jelentette, hanem a két szer­zővel való termékeny baráti kapcsolat születését is. Fülepnek ugyanis a kö­tetet a két szerző a II. világháború idején küldte el, de a címzett nem kapta meg, ezért 1945 nyarán ismét, immár sikeresen juttattak el egy példányt Zengővárkonyba. A háború után Tábor Béla lakásán kialakult szellemi kör - melynek rendszeresen csütörtökönként voltak az összejövetelei — két ízben is üdvözölhette előadóként Fülepet: 1946 szeptemberének elején, és 1947 április végén.5 A kultúra és természetesen benne a művészet és vallás tágabb összefüg­géseit vizsgáló művek közül megemlíthető Peter Gorsen: Das Bild Pygmalions. Kunstsoziologische Essays (Hamburg, 1969.) című kötete, amely azért érdekes, mert az idős Fülep láthatóan figyelmesen tanulmányozta a művet, egy tizenöt oldalnyi részhez pedig reflexiókat fűzött, és kivonatokat készített, amiből ki­derül, Csontváry művészetéről szóló tanulmányban hasznosította volna eze­ket. Az előbbiek nyomán tehát látható, az idős mester élete legvégén is for­gatta a kortársak friss, és őt érdeklő tudományos műveit. Ugyanez érvényes Eugen Fink: Nietzsches Philosophie (Stuttgart, 1960.) című könyvére, amiben számos, Fíileptől származó kommentár található, valamint A. Gehlen: Der Mensch (Bonn, 1958.), illetve Hartmann: Ästhetik (Berlin, 1953.), Möglichkeit und Wirklichkeit (Berlin, 1938.), és Philosophie des deutschen Idealismus című kötetére is. Ernst Bloch: Das Prinzip Hoffnung I—III. (Berlin, 1954-59.) című 357

Next

/
Oldalképek
Tartalom