Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 4. szám - Márfai Molnár Miklós: Az imaginárius olvasó

torkollna. Az ilyesféle próbálkozás hasonló problémákat rejt magában, mint a szerzői szándék megragadásának kísérlete, melyről Wolfgang Iser így ír: ,A szerzői szándék fölkutatásának vágya a szerzői tudat vizsgálatának számtalan módját hozta létre, amelyek a legjobb esetben is csak spekulatív eredményekkel kecsegtetnek. Egy szöveg szándékának fölfejtésére nem a szerző életének, álmainak és meggyőződéseinek vizsgálata kínálja a legjobb lehetőséget, hanem az intencionalitásnak magában a szövegben kifejezett megvalósulásai, vagyis az, ahogyan a szöveg válogat a szövegen kívüli rendszerekből, illetve közöttük.”1 Ezen a módon kiképződik egy imaginárius szerző, aki semmiképp sem azonosítható közvetlenül valami egykor élt, konkrét személlyel, hiszen a szöveg az egyetlen, amire vele kapcsolatban támaszkodhatunk, és nem csupán műveinek szövege, hanem a rá vonatkozó egyéb (életrajzi, kortársi) szövegek is ide értendők. Ha igaz ez a szerzőre, akkor - bizonyos módosításokkal - miért nem lehet igaz a mindenkori olvasóra is? Következtetésünkben az olvasó éppúgy a szövegek nyomán „keletkezik”, mint a szerző, egy esemény során, mely a szerző esetében az alkotás (írás), az olvasó estében pedig a befogadás (olvasás). Az esemény alkalomszerűsége mind az alkotót, mind a befogadót ima- gináriussá teszi, akik ilyetén státuszukban a szöveg intencionalitása nyomán képződnek ki. Esetünkben a szöveg intencionalitása azt a műveletet teszi lehetővé, amelynek során olvasatot nyerünk a könyvtár egykori elrendezésében, illetve az egyes kötetekben található nyomok, jelek, megjegyzések alapján kiképződő jelentésről, illetve jelentéselemekről.

Ha Fülep egykori könyvtárának máig megőrzött rendje szerint haladunk a kötetek között, akkor először az idegen nyelvűek, orosz és német XIX. századi klasszikusok kerülnek sorra, az orosz szerzők egy része német nyelven, XX. század eleji kiadásban, melyeket Fülep az 1950-es években egészített ki orosz nyelvű példányokkal. Mivel a szépirodalom, és ezen belül a világirodalom többi része a könyvtárban jóval odébb található, nyilván jelentősége van annak, hogy éppen ezekkel a művekkel kezdődik a gyűjtemény. A következő nagyobb csoportot a könyvek között a művészetelméleti munkák alkotják, melyek között megtalálható Roman Ingarden: Das literarische Kunstwerk (Halle, 1931) című alkotásának első kiadása, angol és német nyelvű Rembrandt- tanulmánykötetek az ’50-es évekből (Fülep ekkoriban foglalkozott intenzíven Rembrandttal, melynek eredménye volt kései alkotói korszakának nagy Rembrandt-tanulmánya). De számos művészetelméleti kötet található itt korok, alkotók és helyszínek szerint, El Grecotól Daumierig, Dürertől az expresz- szionistákig, itáliai tájakról, városokról (Toszkána, Róma, Velence és természetesen Firenze) éppúgy, mint műfaji, műnemi kérdéseket taglaló, legnagyobb részben német nyelvű kötetekig a XIX. század végétől az 1960-as évek végéig. Annak megint jelentősége és jelentése van, ha egy-egy szerzőtől a többihez képest jóval nagyobb számú kötetet őriz Fülep könyvtára, hiszen nyilván fontos lehetett az egykori olvasó számára. Meier-Graefe 1904 és 1930 között publikált tíz kötete Courbet, Corot, Manet, Renoir, Cézanne és van Gogh művészetét tárgyalja. A másik tízkötetes szerző Fiilepnél John Ruskin, akinek 1894-es Mornings in Florence című munkájától The Political Economy of Art című kötetéig számos fontos műve megtalálható itt. A művészettörténészek közül 6-8 kötettel szerepel még itt Wölfflin, Riegl és Hausenstein is. A könyvek címét olvasva lassan megszaporodnak a művészet nyelvezetét, eredetét,

355