Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 4. szám - Veress Miklós: Mindenért egészen
én többet kérek: azt hogy sorsomnak alkatrésze légy.” E nagy triumvirátusból - vélni lehet - mindenki, másként, de ugyanezt akarta a nőktől. Zárómotívum Az az Illyés Gyula, aki már harminc évesen is az állandóan kísértő öregséggel küszködött, voltaképpen azért tette ezt, mert archetípusa nem volt és nem lehetett Ady, akivel együtt indult egyik nagy mestere, Babits Mihály is. Sorsának és munkásságának elemzésére és megítélésére készülhetnek bármiféle tanulmányok, de azt senki sem vitathatja el, hogy legerősebb kötődése ahhoz a legnagyobb költőnkhöz való, akit Petőfi Sándor néven tisztel a világirodalom és minden magyar forradalom. Úgy tűnik nékem ma is, mintha a hajdani Párizsba emigrált „pusztaságfit” (aki ugyanúgy válhatott volna ezzé meg azzá, mint mindig, ki távol a hazától) az szólította volna vissza, aki egy évtized alatt élte át azt, amit mások évszázad alatt. Ki így ég, ki úgy ég. Mindenesetre Illyés Gyula - ki már megírta a Testvéreket is - úgy tért haza, hogy elemezze egy nép számára Petőfit, emberi, szerelmi gyöngeségeivel és gyengédségeivel együtt. Kétlem, hogy lenne mélyebb ennél, ha azóta kételyek is merültek volna föl bármi iránt, ami nemzeti költőinket illeti. Talán kevéssé tér ki a Flóra-szerelem idején íródott mű (valószínűleg más körülmények folytán) a „Szeretlek kedvesem, szeretlek tégedet...” egyes soraira, s netán több elemzése a népfi társadalmi és politikai harcainak. Az sem kétséges, hogy Illyés jobban becsüli Petőfit ama harcaiban, melyeket családalapításáért folytat, mint mások, sőt, Júlia fanyalgásainak sem híve, majd pedig azt sem tagadja, hogy az az anyakép, mely elődét mindig segítette, miként tűnik el a háború viharában, s a szülők betegséges halála mint járul hozzá a megtörténül tekhez. Illyés azért nem elemzi - érzésem szerint - a közismert költeményt, mert a saját lírájára annak minden szava igaz. Nem az idézettek a termetről, keblekről. Hanem ez: - ami a citátumban benne sincs -, hogy: ,Fgy személyben minden de mindened vagyok, a ki csak szerethet, a ki csak él érted: Férjed, fiad, atyád szerető testvéred...” Amivel azonban már - az utolsó udvarló, a dikciót is leejtő - semmiképp sem tud azonosulni: Jdzeretlek ábrándos, őrült szerelemmel.” Petőfi halálba- rohanását érzi át inkább, mint az örök túlélő. Háborúk után, mikor ,boldog asszonyként könyökölt feketében a hű anya352
