Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 4. szám - Veress Miklós: Mindenért egészen

„Téged szolgálnak hűséggel a gombok, melyeket újrauarrtál ingemen: mozdul a meleg kesztyűben kezem, s ujjam bögyével is rád mosolygok...”

Túl sok oka volt, hogy ne hivalkodjék örök szerelmével, majd szinte testvéri párjával. Hiszen hajdani öccse-barátja nem is Flórához írt hasonló sorokat

így:

,/u'codon könnyed ott ragadt, kicsinyke kezed megdagadt, kicsinykém, ne búsulj, tartsd magad, azért, hogy rongyoskodsz velem, szövetség ez s nem szerelem...” -,

hanem Simon Jolánhoz, de a másikhoz olyan lángoló sorokat is, melyek közt egy töredék elfér: ,.Flóra, csináljunk gyereket, / hadd vessen cigány kér eket, / mert én nehéz vagyok már...”

Nagyobb tanulmány keretei tudnák csak befogadni azoknak a verseknek az elemzését, melyek szinte egy időben keletkeztek a harmincas években, hogy pontosabban kimutatható legyen Illyésnek az a fajta önébredésre, melyet éppenséggel a József Attila iránti szeretete és toleranciája befolyásolt, s melyet későbbi verseiben is magáévá igazolt, hiszen tőle sem voltak távoliak az Oda olyan sorai, mint Je lágy / bölcső, erős sír, eleven ágy, / fogadj magadba!..” Vagy ez:

,Anyám kivert — a küszöbön feküdtem, magamba bújtam volna, nem lehet - alattam kő és üresség fölöttem.

Oh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek. ”

A kor másik — Illyéshez nőszemléletében sosem tolerálható - nagy költője- hiszen Babits már fölöttük -, akiről később, hogy rehabilitálja azt, ami máig sem sikerült, Szabó Lőrinc volt. A Semmiért — Egészen poétájáról két furcsán evidens dolgot ír le s idéz Avagy boncoljuk-e magunkat elevenen című esszéjében: ,Nincs költő, aki az úgynevezett érzékiség természetéről, erosz fájdalmas jogáról és jogfosztottságáról annyi merészet mondott volna, annyi forrósággal, de az ízléssértés biztos elkerülésével, mert hisz mindig a valóság vallomásával. A Tücsökzene harca minden egyén harca.” Individualizmusa tehát mély közösségi érzés.

„Együtt és külön, se szégyen, se gőg: hajtom fejem a közös sors előtt.”

Mindezek előtt - hiszen az ötvenes években az volt Illyés feladata, hogy a nagybeteg társat visszasegítse az irodalmi létbe az utóbbi indoklások okán- elemzi a híres verset is, úgy, hogy egy szót sem ejt róla, csak idézi:

,jKét önzés titkos párbaja minden egyéb;

351