Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 4. szám - Veress Miklós: Mindenért egészen
Sírni, de rá éppoly mélyből mosolyogni csak ők tudnak, a nők: egyként befogadni örök lételemet, csak a nők, a szemre törékenyek, védtelenek képesek, ők, a komolyszemű nők, a minden Időkkel töltekezők, a tartályként ürülök, ti, belül - végtelenek!” Majdnem nyolcvan éves volt, amikor összegezte mindazt, ami költészetének is meghatározója volt: férfi viszonyát az asszonyokhoz, kik egyben úgy is anyák, hogy szeretők is, szerelmek is. Olykor - testvérek. Mindenért - egészen. Az - állítólagosán - ,Agyba kergetett” XX. századból a szexőrületbe kergetendő XXI.-nek így is visszamodernizálható Illyés Gyula. Talán? Talány! 2. A bűntelenség bűne A Közügy-tői másfél évtizeddel korábbi költeményben - a többrészes Ditiram- bus a nőkhöz címűben - hosszabban részletezi mindazt, amit majd tömörít, sőt, ha úgy tetszik, patetikusabban is. A vers, mely a Fekete-fehér (1968) könyvében jelent meg, másfajta filozófiára épül, dikciója is különbözik az általam idézettől; ám ugyanúgy az ellentétek fesztávolsága a lényege, mint a későbbi tizenegysorosnak, melynek enjabementjei - ravaszul - elfödik az eredeti rímelést; amelyben végigvonul az asszonánc-sor: időt - eltűnők - tetők - integetők -jövőt — Föld - erőd - szülők - lét-tömlöcök — temetők ... stb. Csak az a rímpár nem található benne, hogy: ,psak ők - a nők”. Az természetesnek tűnik, hogy negációjában is egészen más erotikájú: nem a ,piéhtelenek - védtelenek - végtelenek” sajátos képisége jellemzi, hanem — például - „a hős mellbimbók" dicsérete, amellett, hogy a végszó mégis az asszonyi idillé: ,/iem a vezényszó: Rohamra! s Imához! / Hanem a megfordított vánkos." Ámde az is illyési - zseniálisan emberi - attitűd, hogy az általánosításhoz ott van a magyarázat, a szívfacsaró „Mert szemben ülsz velem” kezdetű költemény is aztán: Mert szemben ülsz velem s csak a te arcod látom és nincs mellette az enyém, ahogy megszoktak fotográfiákon és előszobák tükörén: mert szemben ülsz s csupán rajtad s nem épp úgy rajtam látom az idő nyomait, s önzésem azt hiszi, én a régi maradtam a szívem elfacsarodik. 346
