Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 1. szám - Viola József: Gúzs az íróasztalon

Ez csütörtökön történt. Vasárnap megint találkoztak. A művelődési otthon előtt, a buszmegállóban várt az író már öt perce. Ugyanennyi hiányzott még a kitűzött időpontig. Úgy döntött, hogy elsétál az előző megállóhoz, ahol a lány lakik. Vasárnap ritkábban járnak a buszok, nincs türelme várakozni. Hevesen várta a találkozót. Minél előbb látni akarta Beátát. Az eddigi be­nyomás jelentékeny hatást gyakorolt rá. Volt egy tudatalatti gondolata, hogy feleségül veszi. Nem érzett ugyan perdöntő szerelmet, de eléggé a lányra össz- pontosodott. Az a tény, hogy a lány meglehetősen hasonlít az író anyjára, fo­kozatosan rombolja az ellenálló képességét. Régi meggyőződése, hogy a leendő feleségének hasonlítania kell az anyjához. Családalapító izgalmat csak az any­jához hasonlító nők váltottak ki belőle, mások, ha vonzották is, ilyen izgalmat mégse okoztak. Szinte gyerekesen bízott e gondolatban, és úgy érezte, hogyha erre az iránytűre hagyatkozik, nem választhat rosszul. A két megálló között épp a feleúton mendegélt, amikor elzördült mellette a busz. Megfordult, mert észrevette Beátát a kevés utas közt. Beáta is meglátta őt, és intett neki. Visszafelé haladva, a lány nemsokára szembejött vele a kihalt úton. Vasárnap délután. Napsütés. Az író most látja a lányt nappali fényben. A lány felfedezi az írón az álomszép inget. Az író felfedezi a lány lábát. Húha, baj van, hasít bele. De azért uralkodik magán. A megállóban, ahol találkozniuk kellett volna, felszállnak egy befutó busz­ra. A Nemzeti Galériát tűzték ki úti célul. Álltak a busz farában, és nehezen találták meg a szót. Mind a ketten zavartak voltak, mintha most találkoztak volna először. Az író kényesen esztétikus alkat. Szigorú s talán igaztalan követelménye­ket alakított ki magában a leendő feleségére vonatkozóan. Az illető a feje búb­jától a lába kisujjáig kínosan nőies legyen, mert a legkisebb törés kiábrándító repedéssé hasad benne. Ő maga se értette ennek okát, csak gyanította, hogy valamiféle tudatalatti erőknek engedelmeskedik. A lány vonzása lecsökkent. Valószínűleg megérezte ezt Beáta is, bár az okát nem találhatta ki. Az író beszélt, beszélt, de szavait már nem fűtötte fel az érzéki megszállottság parazsa. Igen, Beáta is megérezte, hogy valami nincs rendjén, mert a képtárban, Ferenczy Károly Márciusi est című képe előtt vá­ratlanul az íróhoz dőlt. Bátorítás és vallatás volt, meg egy kis kétségbeesés, szalmaszálba fogódzva feltámasztani a csütörtök este borzongató izzását. Az író állt, és tartotta magán a lányt, de bénán. Tudta, hogy most gyúl- nia kellene gyullasztva, mégis zárlatosán, sután várta, mikor szakad le róla Beáta. A leszakadás után a lányon is azonnal észre lehetett venni valamilyen változást. Figyelmesen mosolygott ugyan, de arca pirossága éppúgy keletkez­hetett a támaszkodástól, mint az egyoldalú, felsült színvallástól. A csalódását, vagyis a szomorúságát mégis sikerült eltitkolnia. Attól kezdve többet hallga­tott, mint beszélt. 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom