Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - Gyürky Katalin: A szexus ösztönének mágusa

része, mint amikor egy csont eltörik vagy szűk a mellünk és nem tudunk lélegezni. De akkor mit gondoljunk az »áldásról«? ...A gyerekek születése »szégyen« mint a szifilisz, mint a reuma, egyáltalán nem kívánatos, hasonlóan a tüdőbajhoz - így nem bölcsebb dolog-e ennek titkolása, »ha betömik a szájukat«, mintha nem történt volna meg, mintha nem lenne látható...”19

Mindezek a problémák természetesen a nagy előd, Dosztojevszkij publikációjában és szépirodalmi műveiben is előtérben vannak. Dosztojevszkijnél ugyanis a gyermekek szenvedése szintén összefügg azzal, hogy az anyák szégyennek tartják a szülést, eldobják, elpusztítják gyermekeiket, főleg azokat, akik Dosztojevszkij koncepciójában az úgynevezett „véletlen” családok gyermekei, vagyis törvénytelenek, titokban születtek, titkos, vállalhatatlan kapcsolatból származnak. Nincstelenségük, éhségük pedig „tenyerezésre” kényszeríti őket, amely - ahogyan azt Dosztojevszkij írja - „szakkifejezés, annyit jelent, koldulni.”2"

Rozanov azonban mindezt - éppen az ószövetségi talaj kontrasztként való felhasználásával - új elemekkel bővíti, és éppen a Dosztojevszkij és közötte fennálló talajbéli különbség miatt - vitába is száll azzal. Mindemellett pedig és ezzel együtt kiegészíti a gyermekek szenvedtetésével kapcsolatos, az első irodalmi értekezésében kifejtett koncepcióját: úgy véli, az eredendő bűn és annak a gyermekek szenvedtetése általi levezeklése az ószövetségi családoknál - éppen azok tisztasága, természettel való organikus kapcsolata miatt - fel sem merülhet, a XX. század elejére viszont az eredendő bűn ismét előtérbe kerül, és a többi, az évszázadok során felhalmozott bűnnel együtt olyannyira megterheli az apák lelkét, hogy az megállíthatatlanul átkerül a gyermekek születésekor azok leikébe is, előidézve szenvedésüket.

Ezért látja a megoldást abban, ha az ószövetségi családmodell oly fontos részét, a gyermekszülést az oroszok ismét szent dologként tudnák kezelni. „Nem vették-e észre - kérdezi Rozanov - hogy az a ház, amelybe bemenve nem találunk gyermeket - szomorú és sötét, pontosabban lelkileg sötét, de ha gyermekek játszanak benne, akkor valahogy világos, vagyis lelkileg világos? Vagyis az a ház, amelyet a gyermekek tesznek világossá, lényegében szentté is válik, az abban való létet a gyermekek szakralizálják.”21

És ha szakralizálni tudják a család tagjainak életét, akkor már a létrehozásuk, a fogantatásuk éjszakája is szentséget hordoz magában:

,A sötét éjszaka a rejtélyességével nem piszkos - az éjszaka lényegében a nagy magvető, az egész világ titkos magvetője. Vagyis az éjszaka - a lélek és az élet vetésének az ideje.”22 Mindezek az ószövetségi értékek pedig azzal is összefüggésben lesznek, amit Rozanov a nők szerepvállalásával, az anyasággal kapcsolatban gondol:

,A gyermeket szülő nő meg van mentve. Igen, meg van mentve, mert a gyermekszülés nem sötét tett, amelyet a fény, az önmegtartóztatás fénye árnyékol be, hanem kifejezetten jó, de nemcsak hogy jó, hanem szent dolog is.”22 Rozanov szerint a gyermekszülés után egy nő olyan komolysággal tekint a világra, az emberekre és az emberek közötti kapcsolatokra, ahogyan szülés előtt nem, és ez a bizonyítéka annak, hogy egy nő gyermeket vállalva az élet magasabb lépcsőfokára lép fel.

Ebből a szempontból érthető, hogy Rozanov szemében az a nő, aki nem vállal gyermeket, még annál a nőnél is nagyobb bűnt követ el, aki titokban

280