Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - Gyürky Katalin: A szexus ösztönének mágusa
mát látott a szervezett, világos, tiszta életre. Szerinte az orosz család elvadult természete nem az orosz nemzeti lélek sajátossága, nem az orosz nép belső hátrányából ered, hanem a keresztény etika jellegéből. És itt van meg annak a talaj- és alapbeli különbségnek a lényege, amely Dosztojevszkij és Rozanov koncepciója között áll fenn, és amelyre már a gyermekek szenvedésének motívumával kapcsolatban is utaltam. Amíg ugyanis Dosztojevszkij minden szociális problémát belső, orosz problémaként kezel, az orosz talajtól való elfordulás eredményeként láttat, Rozanov ezeknek az okát egyáltalán nem valamiféle szociális-politikai tendenciában véli felfedezni, hanem a vallásban, vagyis abban, hogy amikor az oroszok a keresztény pravoszláviát vallják és nem az Ószövetség tanait követik, éppen azt a lényeget ferdítik el, amely a tisztaság, a büntetlenség, a szentség forrása. Ennek a Dosztojevszkij és Rozanov közötti különbségnek pedig az is egy lényeges pontja, hogy amíg Dosztojevszkij a pravoszláviát és az abban foglaltakat élesen megkülönböztette, elhatárolta a nyugati kereszténységtől, hitte, hogy az orosz vallás és egyház különleges erővel rendelkezik és segít a fennálló problémák megoldásában, addig a XX. század elejének gondolkodója már nem látott nagy különbséget a pravoszlávia és a nyugati kereszténység között, hiszen mindkettőt úgy értelmezte, mint „a” kereszténységet, amely elfordul a tiszta vallástól, azt az alantasságba, a föld alatti sötétségbe vezeti. Az Ószövetség értékeinek elferdítése, a vallás alantassá tétele pedig az elfajzott családok utódainak nevelésében, vagyis a szülők gyermekeikhez fűződő viszonyában is érezhető. Amíg ugyanis az ószövetségi családoknál nemcsak a koitusz, de a gyermekszülés is szent dolog, a gyermek az újratermelődés (és a panteisztikus látásmódban az újjászületés) alapja, a család egészségének és virágzásának a feltétele, addig az oroszoknál a gyermekszülés szégyenletes, a gyermek pedig csak egy csökevényes szervezet, akit, ha eltűrnek is, nem áldanak meg, nem dicsérnek, sőt — ahogyan azt a Legendához írott kritika kapcsán láttuk - szándékosan szenvedést okoznak neki. A gyermekek szenvedése pedig már a születésükkor determinált, éppen a születés alantas felfogása miatt. Az Ószövetség, illetve a pravoszláv kereszténység szüléssel, születéssel kapcsolatos különbségére Rozanov így mutat rá: .Mindez milyen megható! Igen - ez vallás! (mármint a judaizmus - Gy. K.) Micsoda finomság és érzékenység árad itt szét! És csodálkozhatunk-e azon, hogy náluk a szülőanyák nem tömik tele az újszülött száját homokkal, hogy »bárcsak ne látnák meg és bárcsak ne kéne szégyenkeznem miatta« (a törvénytelen gyermekek náluk amúgy is az Abrahám nevet kapják és az egész nép fiaként nőnek fel). Ezzel szemben, ha megnézzük, hogy nálunk mi a reak- ció arra, ha imádkozni akarunk ezekért az anyákért, a XX. században ez a reakció az anyák szempontjából kíméletlen, hiszen akaratlanul is kétséget érzünk velük szemben, és többé nem kérdéses, hogy miért beszélnek a falvakban, a községekben a szülőanyákról durván: az újszülöttnek itt homok van a szájában, mert a szülést természetesen nem tarthatta vissza az anya, és lehetséges, hogy valamilyen boldogtalan szerelmet érez egy katona iránt, akinek tiltják a nősülést - ezért mondom azt, hogy mindezzel a csecsemőnek a halála teljesül be és válik egyértelművé. Minden ezzel van kapcsolatban. Az a szörnyű, hogy mindez - nem véletlen, és ezzel megvilágosodik előttem az eddig nem is sejtett, hatalmas filozófia egy része. A születés jelentősége - nem a házasság titokzatos része, nem a házasság gyümölcse: hanem egy betegség 279
