Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - Gyürky Katalin: A szexus ösztönének mágusa

erotikus nézőpontból szemléli, illetve magát a világteremtést is nemi teremtésként értelmezi, a szexus esztétikáját szakralizálja, a szexualitást vallási magaslatra emeli. A Keleti motívumok című művében Rozanov nem titkolt gyönyörrel beszél arról, hogy keleten a család tagjai, a nó' és a férfi eggyé váltak a vallással, a szentséggel és a misztikával, azáltal, hogy szexuálisan érintkeztek és gyermekeket nemzettek. Rozanovot a testi és a lelki, a misztikus és az élő összefonódása izgatta és vonzotta, sajátosan - a test és a lélek koi- tusza, amely az elragadtatott izgalomhoz vezet. A szexus kultusza nála mindig találkozott a különbözőek összeolvadásának gondolatával, a különbözőek kölcsönös vonzalmával, akik egymásnak vannak teremtve - a férfi és a női, az erős és a gyenge, a test és a lélek Rozanovnál sajátos erotikus kölcsönviszony- ba lép, amelynek kulminációját a család ölén bekövetkező szent koitusz jelenti. Innen érthető, hogy gyakorlatilag Rozanov nem a szerelemről írt, hanem a mindent átható szent nemi vonzalomról, és nem függött a szerelmes nő és szerelmes férfi objektív formulájától.

„Vajon nem beteges-e - teszi fel a kérdést Szergej Noszov -, hogy Rozanov a természetes nemi vágyat kozmikus méretűre nagyítja fel? Nem tudunk válaszolni addig erre a kérdésre - mondja amíg ki nem hangsúlyozzuk, hogy Rozanov számára az egész világ egy gigantikus koitusz volt - féktelen és szám- lálhatatlan közösülés, amelyeket az emberek általában nem vesznek észre, ahogyan nem veszik észre a fák és a növények magjait, amelyek szétszóródnak a földben, és egyáltalán nem gondolják, hogy körülöttük a miriádok új életeket próbálnak fogantatni. Az átlagemberektől Rozanov abban különbözik, hogy észreveszi azt, amit a komfortkörülmények között élő civilizált ember nem: hiszen senkinek nem fordul meg a fejében az a gondolat, hogy a virágok között és mindenütt a természet sokasodása van jelen.”10

És Rozanov ezt a panteisztikus látásmódot17 (amelyet tanulmányom elején az élet-halál-újjászületés hármas koncepció taglalásakor már említettem) arra használja fel, hogy ezen keresztül értelmezze a judaizmust, és azt úgy mutassa be, mint amely a kereszténység, a pravoszlávia ellentéte, amely a napos oldal, szemben a sötét, aszketikus színezetű pravoszláviával. Hiszen már az eddigiekből is látható, hogy mit követel Rozanov: mindent, ami a fogantatással és a születéssel kapcsolatos, szent koszorúval kell övezni, szakralizálni kell, ez foglalja magába a misztikus erőt az eljövendő virágzásra, ez a záloga az egészséges nemzetnek. Mindezt az értéket a judaizmus érezheti magáénak, amelynek alapja a természettel és annak (nemi) megteremtőjével, az Istennel való harmónia, a természet és Isten megértése, és annak a panteisztikus, vég nélküli koitusznak az érzékelése, amely látásmóddal Rozanov idegenként hat a XX. század elején. S mindezek miatt a judaizmusban megtalált értékek miatt Rozanov az ószövetségi családot tekintette mértéknek, a mélység szimbólumának. Megfeszítetten figyelt a judaizmusra, érdeklődött a zsidó szertartások felé, be próbált hatolni az ószövetségi család lényegébe, hogy feltárja annak egyediségét, kivételes életerejét. S tette mindezt azért, hogy Oroszországot megmentse, látva az orosz családok szétesését: „Itt (vagyis Oroszországban - Gy. K.) - írja - meghalt a család, az emberiségnek nincs folytatása, az emberiség kihalt.”18 Rozanov A judaizmus című művében világosan értelmezi, hogy a halott családi sejt elkerülhetetlenül az egész szervezet halálához vezet, és a judaizmusra szólít fel, amelynek családfelfogásában univerzális for278