Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - Gyürky Katalin: A szexus ösztönének mágusa
szerint a kereszténység visszautasítja a vért, visszautasítja az ősi áldozati szertartás-jelleget, és így Istennel való kapcsolata nem szerves, csak valamilyen ráerőszakolt, mesterséges viszony, és ezáltal az Istenhez vezető út is hazugsággal van kikövezve. Ezért Rozanov értelmezésében „a kereszténység zsákutcába vezeti a civilizációt, és az emberiség megmentője egyedül a judaizmus, pontosabban a kereszténység újrajudaizálása.”13 Oroszországnak megmenekülése érdekében ki kell jutnia a kereszténység zsákutcájából, hiszen annak természete: élet- és vérnélkülisége, túlvilági irányultsága az oka azoknak a szociális problémáknak, amelyek nemcsak Oroszországra, hanem az egész keresztény világra jellemzőek, A judaizmus és a kereszténység, az 0- illetve az Újszövetség rozanovi szembeállításának az okát, azt, hogy az első - a vérszerződés meglétén vagy hiányán túl - miért életteli, a második pedig miért vérnélküli, élettelen, akkor látjuk át, ha mindehhez hozzátesszük, hogy Rozanov a történelemről, a kultúra egészéről erotikus nézőpontból ítélkezett. Az európai kultúrát a külsőségekhez való ragaszkodás miatt ítélte el, a díszes ruhákért, az ostoba illemszabályokért. A nem európai kultúrák értékelésében viszont a rozanovi erotikus fantázia tivornyázik. És az európaiak külsőségekhez való ragaszkodása is erotikus nézőpontból válik elítélendővé. Rozanov ugyanis - írja Szergej Noszov - „amikor teljesen önmagát adja - harcos pogány, a szex ösztönének mágusa, jól ismeri annak minden gyönyörűségét, és ebből a szempontból nála a szexualitás az emberek életében a kérdések kérdése. Minden, ami a testtel, a testiséggel kapcsolatos, a koitusszal, a fogantatással és a gyermekszüléssel, Rozanov mély ösztönnel ismerte, mint ahogyan az anya ismeri gyermeke összes betegségét. Ebben a szférában, ezek között a kedvenc témák és kérdések között Rozanov próféta és virtuóz volt.”M Nála mindent a szexuális ösztön irányított, és a szexuális eksztázis Rozanov szerint a boldogság csúcsa minden ember életében. Az eksztázis ész nélküli gyönyör, az ember az eksztázisban nem gondolkodik, a klasszikus európaiak viszont a külsőségekre, az objektivitásra törekvő magatartásuk mellett túlságosan racionálisak, folyamatosan gondolkodnak, tehát sokkal kevésbé képesek az ész nélküli eksztázis átélésére. Ezért Rozanovnak olyan kultúrára volt szüksége, amely óvja és az egekig magasztalja ezt az eksztázist. Ez pedig az Ószövetség népe, az a nép, amelyik részesül az isteni kinyilatkoztatásban, amely a rozanovi koncepcióban valamely magasabb eksztázist, az eksztázisok eksztázisát jelenti. így válik az eksztázisok eksztázisának az élvezője, a világ megteremtője, vagyis az Isten Rozanov szemében az erotika géniuszává, szerinte a világteremtés is nemi teremtés, amelynek nincs se vége, se hossza. Rozanov A kereszténység helye a történelemben című írásában minderről így nyilatkozik: „Nemcsak a vallási, de a tudományos nézőpont is helyesen értelmezi, hogy természetünk megalkotójának lélegzete bennünk él, és ennek a lélegzetnek a segítségével vagyunk képesek az életre, ez a forrása minden jónak, amit magunkban érzünk, és ennek az árnyékba kerülése az oka mindannak a sötét dolognak, amit a történelemből ismerünk, és amit a mostani életünkben fellelhetünk. Most ha ebből a szempontból tekintünk az árjákra és a szemitákra, érthetővé válik, hogy miért nem az első, hanem a második lett a kinyilatkoztatás számára kiválasztva.”15 Tehát, amikor Rozanov a kinyilatkoztatást is 277
