Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - Gyürky Katalin: A szexus ösztönének mágusa
írott kritikát követő műveiben fogja nyilvánosságra hozni. A gyerekek szenvedésének kapcsán ugyanis a két szerző abban még egy álláspontot képvisel, hogy ez a motívum a világban valami szükséges rossz, valami elkerülhetetlen, de azt illetően már teljesen más nézőponton vannak, hogy miért van szükség erre a rosszra. Ugyanis, mint azt egy korábbi - a Dosztojevszkij-hősök öngyilkosságát körbejáró tanulmányomban kifejtettem, véleményem szerint a gyerekek értelmetlennek tűnő szenvedése Dosztojevszkij műveiben az orosz föld fontosságának hangsúlyozására szolgál. Hiszen Dosztojevszkij szerint az orosz föld az orosz ember számára szó szerint azt a talajt jelenti, amelyből minden további érték kifejlődik: vagyis magát a vallást, az egyházat, az orosz népet, a családot, a gyerekeket. És mivel Dosztojevszkij minden bűnös cselekedetnek az okát abban látja, hogy - főleg az I. Péter uralkodásakor megindult nyugati befolyás hatására - az orosz ember elszakad ettől az ősi forrástól, ettől az orosz talajtól, az ártatlan gyermekek (ártatlanok, mivel az eredendő bűn Rozanov által kifejtett koncepciójának az ő gondolkodásában nincs helye) szenvedését is paradox módon azért ábrázolja, hogy rámutasson ennek az orosz talajnak a fontosságára, arra, hogy a bűnt elkövető embernek egyetlen lehetséges útja az, ha visszatér ehhez a talajhoz, és ezzel együtt az orosz egyház tanításaihoz. Ahogyan azt Nyikoljukin is megjegyezte: ,Dosztojevszkij saját korának a civilizációját visszautasítva, amelyet az elállatiasodott ember civilizációjának tartott, hitte, hogy a gondolatok és a fény uralma Oroszországban található. Ennek zálogát az orosz népben látta, amelynek tagjai a jóra és az igazságra törekszenek sötét életük ellenére is. Általános ennél a népnél a jóra való tiszta, tisztességes vágyakozás, a közös munka és a közös jó kívánása. (...) A jövőben való hit meghatározó szerepet játszott Dosztojevszkij saját korának értelmezésében. A »fantasztikus realizmus« bizonyos mértékben a jövő jelenben való visszfényének megtestesülését jelentette.”12 Ezzel szemben, amikor Rozanov az eredendő bűn meglétét feltételezve kifejti a gyermekek szenvedésének, ennek a szükséges rossznak a koncepcióját, ennek szükségességét pedig abban látja, hogy a szenvedés során valamilyen bűnt adunk ki magunkból, és ezáltal erkölcsösebbekké, tisztábbakká válunk, Dosztojevszkijhez hasonlóan ő is egyfajta „talajra” utal, de Dosztojevszkijjel ellentétben már egyáltalán nem hisz az orosz talaj, az orosz vallás értékeinek megváltó erejében, hanem egy teljesen más alapban bízik. Ez az alap, ez a „talaj” ugyan első látásra meglehetősen idegennek tűnik az orosz talaj és a pravoszláv viszonyok szempontjából, de Rozanov - látva az orosz társadalmi viszonyok romlottságát és erkölcstelenségét, amelynek a gyermekek szenved- tetése csak az egyik vetülete - Oroszország megmentésére nem lát más kiutat, csak azt, ha az orosz nép a judaizmus értékeihez tér vissza, és azt a tisztaságot, életteliséget követi, amelyet az Ószövetség foglal magába. Rozanov az Ószövetség lelkében sajátos örökkévalóságot, életteliséget, kiapadhatatlansá- got vélt felfedezni. Mindezt szerinte az izraeli nép kiválasztott jellege is tanúsítja. Az izraeli nép kiválasztottsága ugyanis Rozanov szerint nem időben meghatározott, nem viszonyul úgy az elmúláshoz, mint a pravoszláv dogmatika, hanem örök. Ez az örökkévalóság az Istennel kötött szövetség tartósságában is megnyilvánul, amely éppen azéi’t ilyen tartós, ilyen életteli, mert vérrel lett megerősítve. A judaizmussal szemben viszont Rozanov elképzelése 276
