Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - Pomogáts Béla: Nem hallgattak a Múzsák
...mennyi-mennyi drága, szent kacat alkotja az én bús országomat! S szeretném látni: ember, avagy állat közülük bármit is elkonfiskálhat - ?! Illyés, Radnóti és Jékely költeményei - és mellettük a második világháborús esztendők szinte teljes magyar költészete, irodalma azt igazolják, hogy a Múzsák valóban nem hallgattak el a harci zajok és a háborús retorikák nyomása alatt. Igaza volt Németh Lászlónak, aki imént idézett Második szárszói beszédé ben mondotta a következőket: „Nem mondhatjuk, hogy ez a tankokkal versenyző, bombáktól szorított nemzetszervező kedv egészen érvénytelen volt. Sehol úgy meg nem cáfolódott a fegyverek közt hallgató múzsákról szóló közhely, mint Magyarországon ebben a négy-öt esztendőben. El sem tudjuk olvasni, föl sem tudjuk lapátolni, mit termett a magyar irodalom ebben a szörnyű szorításban. S ezeket az írásokat olyan olvasóréteg falta, amilyen Magyarországon talán sohasem volt.” Az imént idézett három költemény már a háborús tapasztalatok, az átélt gyötrelmek és a megszenvedett személyes igazságok végső foglalatát adja. Az államférfiak és a hadvezérek csúfosan megbuktak a nagy világégés végeztével, talán egyedül a magyar irodalom Múzsái kerültek a győztesek közé: amellett érvelve, azt bizonyítva, hogy irodalmunk sohasem mondott le az európai humanizmus hagyományos eszményeiről és értékeiről, és a „szellemi honvédelem” morálja nemcsak az országért és a nemzetért, hanem az egész emberiségért vállalt felelősség jegyében dolgozott. A győzteseket azonban - ahogy ez történni szokott - mindez nem érdekelte, és a kimondott vagy éppen titokban tartott ítélet következtében Magyarország ismét a történelem baljára került. A „szellemi honvédelem” legfőbb fegyvereként a költészetnek, az irodalomnak kellett helytállnia az 1945-tel az országra következő új korszakban is. Előadás a Lcndván (Szlovéniában) rendezett Bánffy Napokon 2002. november 14-én. 272
