Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - Gyürky Katalin: A szexus ösztönének mágusa
GYURKY KATALIN A szexus ösztönének mágusa Vetsz ill] Rozanov filozófiája a dosztojevszkiji problémáik tükrében „Dosztojevszkij - lovas a pusztában egy egylövetű pisztollyal. És ahová a lövése becsapódik, ott vér folyik.”1 — így nyilatkozott Rozanov az egyik legjelentősebb alkotásában elődjéről és példaképéről. Dosztojevszkijről, „akinek zenéje - ahogyan azt Rozanov barátja és kritikusa, Gollerbach megállapította - mindig ott muzsikált a lelkében.”2 Rozanov ugyanis a barátaival folytatott beszélgetéseiben sűrűn utalt arra a szoros, intim, pszichológiai kapcsolatra, amely őt Dosztojevszkijhez2 és annak műveihez kötötte. S életének különböző periódusaiban más-más oldalról megközelítve azokat, de mindig visszatért Dosztojevszkij ideáihoz. Emiatt nem véletlen, hogy az első irodalmi értekezését is éppen egy Dosz- tojevszkij-műről, A Karamazov testvérekről, illetve annak egy központi fejezetéről, A nagy inkvizítor legendájáról írta. Ezt az ivan karamazovi poémát Rozanov Dosztojevszkij minden alkotásának leikeként tartotta számon, szerinte ebben a fejezetben csoportosul mindaz, ami körül a témáit az író variálta. Az irodalomkritikusok mindmáig azt a gondolatot erősítik ezzel az értekezéssel kapcsolatban, hogy itt Rozanov Dosztojevszkij vallási traktátusának hagyatékát adja meg, vagyis ,A nagy inkvizítor legendáját (mint Dosztojevszkij egész művészetét) Rozanov az író keresztény világlátásának kontextusában analizálja.”4 Azonban véleményem szerint ebben az értekezésben a vallási traktátusjelleg mellett és azzal együtt annak a sajátos rozanovi - az emberről, az életről és a halálról szóló - filozófiai gondolkodásnak a csírái is benne foglaltatnak, amelyek majd a későbbi, főleg az 1896 után írt Rozanov-alkotásokban fognak igazán kikristályosodni és teret nyerni. Hiszen Rozanov élete végén maga is megjegyezte, hogy ebben az 1890-es értekezésben még nem volt eléggé érett. Ez abból a szempontból is megfigyelhető, hogy ő maga ugyan irodalmi kritikaként értelmezte művét, de a kritika-jelleget itt véleményem szerint mindvégig háttérbe szorítja egy másik műfaj, az irodalmi esszé műfaja, amelynek már elnevezésében is (francia essayer - megkísérelni) ott rejlik sajátossága, a nem végleges, nem biztos, csak megkísérelt gondolatok sora, és sokkal inkább a továbbgondolás, mint a szilárd alapokon álló kritika. A nagy inkvizítor legendájáról írott értekezésében Rozanov megpróbálja át- és továbbgondolni mindazt, ami számára Dosztojevszkij művészetéből és alkotásaiból a leginkább érdekes és fontos. Ez pedig - mint ahogyan arra fentebb utaltam - az életnek és a halálnak a filozófiája, amelyet A Karamazov 273
