Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - Pomogáts Béla: Nem hallgattak a Múzsák

ténelem „szigetjelenségeként” („sporadikusan”) volt lehetséges: 1945 és 1947 között vagy az 1956-os magyar forradalom napjaiban.

A „szellemi honvédelem” fogalma attól a Szabó Zoltántól származott, aki a népi írómozgalomban, a falukutató írók között tevékenykedett, de a Nyugat körében, Babits Mihály mellett is szerepet vállalt. O írta, illetve szerkesztette Pethő Sándor lapjában, a Magyar Nemzetben heti rendszerességgel a „Szellemi honvédelem” című rovatot, és adta közre az 1940-es esztendő' első napjaiban, tehát néhány hónappal a második világháború kitörése után A Szellemi Honvédelem. Naptára című kiadványt, amely igen széles körben szólaltatta meg a magyar szellemi, illetve irodalmi élet kiválóságait annak érdekében, hogy a magyarságra súlyos veszéllyel járó háborúval szemben mozgósítani lehessen a kulturális élet, a közélet centrumában elhelyezkedő személyiségeket. így a kiadványban, illetve magában Pethő Sándor lapjában olyan írók és tudósok szólaltak meg, mint Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Szabó Dezsó, Szekfű Gyula, Sík Sándor, Kassák Lajos, Márai Sándor, Cs. Szabó László, Illyés Gyula, Kodolányi János, Tamási Áron, Veres Péter. Már ez a névsor is jelzi, hogy több irányzat, több tábor és több mozgalom képviseletében fejtették ki véleményüket, mégis egyazon felelősséggel a háborús szakadék közelébe került ország sorsának alakulásáért.

A kis kiadvány bevezetőjében a szerkesztő, vagyis Szabó Zoltán arról beszélt, hogy a háború kitörése új felelősség és új feladat elé állította a magyarságot és természetesen a magyar értelmiséget. ,A népek - fogalmazott a naptár bevezetője - különösen a kisebb népek tanácstalanul vizsgálják a viharos horizontot s érzik, hogy az elkövetkezendő időkben szükségük lesz minden erényükre és minden erejükre. Ajövő kiszámíthatatlan, de egy bizonyos. Ezzel a jövővel csak az a nép nézhet nyugodtan szembe, mely az elkövetkezendők előtt számba vette a maga erőit és erényeit, kifejlesztette magában azt, ami benne a legjobb, s öntudattal vértezetten néz szemközt az eljövő napokkal. Az újesztendőket a magános ember mindig valamennyire fordulópontnak érzi a maga életében. S vannak olyan újesztendők, melyek azzal az ígérettel, vagy azzal a fenyegetéssel érkeznek meg, hogy fordulópont lesznek a közösség, a nemzet életében is. Ilyen fordulópontok idején a magyarnak, aki nemcsak sza- vajárása, hanem esze forgása szerint is magyar, illik magába s nemzetére tekintenie. Illik végignéznie a kisded hazán és feltennie a kérdést: milyenek vagyunk és milyenek lehetnénk? Illik megfelelnie, szédület és világnézeti el- vakultság nélkül arra, hogy mi is hát az, ami sajátosan magyar e földön? Mit tanít nekünk a múlt, amely magyar volt, mit parancsol a jelen és mit kíván a jövő? Mi a magyar hagyomány a múltból, mi a magyar helyzet és a magyar érdek a jelenben és mi a magyar hivatás a jövőben?”

Szabó Zoltán egy terjedelmes kötetre való írást közölt a Magyar Nemzet lapjain, hat esztendő leforgása alatt, 1939 és 1944 között. Ezek az írások rendre a nemzeti függetlenség, a szociális igazságosság és a kulturális identitás érvényesítésének követelményeit fogalmazták meg. Ameddig lehetett, tehát az ország 1941-es hadbalépéséig a semleges (vagy „nem-hadviselő”) státus fenntartására irányuló követeléssel együtt. A Magyar Nemzet publicistáinak és íróinak határozott véleménye szerint Magyarországnak mindenképpen, már csak saját nemzeti érdekeinek a védelmében is, ki kellett volna maradnia a háborús eseményekből.

265