Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - Marton László Távolodó: Száműzetések
ságról, amely kataklizmatikus, apokaliptikus lehet. Azt hiszem, ezekkel a mozzanatokkal magyarázható, hogy a fennálló hatalmi szervezet már csak represszív módon tudta kivetni magából a csoportosulásokat. Tekintsünk erre, mint a végjáték végére.- Mik voltak a vádak?- Az akkori politikai gondolkodás szabványos vádjaival illettek bennünket. Mai szemmel nézve meglehetó'sen groteszknek tűnnek, hiszen egymásnak olyan ellentmondó gondolatvilágokat is egymásba olvasztottak, mint például az anarchizmus és a liberalizmus, vagy a kozmopolitizmus és a nacionalizmus. Mindezek az akkori Jugoszláviában a legkeményebb vádaknak bizonyultak. Anarcholiberalizmus, kozmopolitizmus, nacionalizmus... — lényegében mindez azt jelentette, hogy megszegtük az érvényben lévő szabályokat. Hogy a Symposion mindig is nyitott volt a jugoszláv kultúra irányába, számunkra azt jelentette, hogy recipiáltuk a jugoszláv kultúra liberálisabb áramlatait. Megemlítendő, hogy abban az időben már dúlt a harc a vajdasági és szerbiai politikai elitek között.5, így az a tény, hogy a szerbiai liberálisabb kultúrához fordiütunk, a vajdasági vezetők számára azzal volt egyenlő, hogy beleavatkoztunk a politikai párharcba, s ily módon megmételyeztük az általuk érvényesíteni szándékozott atmoszférát. De ez csupán az egyik szempont. A másik az, hogy a vajdasági magyar értelmiség és a pártállam között valóban fennálltak bizonyos alkumechanizmusok, hiszen a vajdasági magyar értelmiség - ahogy általában a vajdasági magyarság is - élvezhetett olyan privilégiumokat, amelyek másutt nem voltak megtalálhatók. Jugoszláviában ablakot nyithattunk az európai kultúra kincsesházára, utazhattunk, voltak tehát egyféle privilégiumaink, de cserébe le kellett mondanunk a szabadság nagyon fontos formáiról. Csakhogy számunkra abban a Jugoszláviában ennek a kompromisszumnak már nem volt hitele. Ez a kompromisszum a nyolcvanas években tarthatatlanná vált. Mi éppen ezt akartuk kimondani- A leváltás után mi történt veletek ?- A Symposion egysége megmaradt, Sziveri Jancsi lendülete és lojalitása még sokáig együtt tartott minket. Amúgy pedig mindenki megjárta a maga poklát, a megrendszabályozás valamennyiünket hátráltatott az életében. Kit így, kit úgy. Ami engem illet, a helyzet groteszk mivoltához hozzátartozott, hogy ezután a Vajdaságban könnyebben tudtam szerbül közölni, mint magyarul; a Sympónak volt egy szerb testvérlapja, a Polja, én annak a szerkesztőbizottsági tagja lettem. Majd jugoszláv folyóiratokba írtam.- Te hogyan látod: 1983-mal megszűnt az Új Symposion?- Számomra voltaképpen megszűnt. A megrendszabályozás olyan töréspontot jelentett a vajdasági magyar kultúrában, amely irreverzibilis következményeket eredményezett. Lényegében lehetetlenné tették azt a dinamikus spontaneitást, amely a Symposionra olyannyira jellemző volt. Mindhárom Symposion-nemzedék önteremtődő csoportosulást jelentett, saját maguk hordták ki a programjukat, míg ezzel szemben az 1983 után jelentkező kvázi-nem- zedékek felülről voltak odahelyezve, kivéve az 1987-88 táján odacsoportosu- lókat. Az a cenzúra lényegében még ma is érezteti a hatását - ilyen értelemben a hatvanas évektől fennálló Symposion megszűnt. Ha valóra válnak a legfiatalabb nemzedékhez fűződő reményeim, akkor annak majd - teljesen friss 249
