Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - Korecz Katalin: A dzsungel szava
hogy a vadászok visszajöjjenek! Hogy örömmel térjenek vissza!” Ewe nyelven is Barna ruha, tőr az övön, arcon festék, suhint a kés, gyors és biztos a vadász-kéz. Am a csillogó szemek most szellemet figyelnek, minden mozdulatát, s röptét, járja a test az ősi táncot, üti a kéz a hevítő ritmus elejét s végét. Nem számít most semmi, semmi, csak az ég szellemei. Kaleto lép oda mellé, kést kezében tartva, mereven néz maga elé, piros szín az arcán intő jelnek számít, a harcos rang a faluban nem lehet ajándék. Megküzdenek érte, mint párduc a zsákmánnyal, ellenséget öltek puszta kézzel, lándzsával, két bika szemtől-szemben erővel, vagy furfangos talánnyal. Földet hódítottak, élelmet a falunak, s még a törzsfő is fejet hajt jó szóval, s reájuk bő áldást ad. Büszkén néz a falu, ha végigvonulnak, fegyver csörren, kiáltás a ritmusban, táncban, kavarodásban. Száll a por, lábak taposnak, vad örvény látszani alig enged, ütik a dobot, s a hang ezerfelé száll, terjed. A tömegből magas, szálas legény lép a király elé, ő egy ablafo, ki az ellenség fejét viszi, s nyújtja felé. Megvan a törvény: ki gyáva s vétetett, az halállal fizet; a fej levétetett. Tiszteli a rendet mind emberfia, hallgat az erdő, ellene kifogást a folyó sem tesz soha. 0, igen, soha. Szent szó ez, mely súlyos és nyomasztó, ám a törvény mindent megalkot, s vele a szót is meg a hangot. Energia rezdíil minden fűben, fában, de még az elhaló virágban. Az ember ott, a világban pici hangya, ám a hangya is olyan, mint a nagy baobab-fa, tudja, érzi magát örök létben, ismei’i a helyét a Mindenségben, tekeri az élet fonalát, változik a világ, ám csak levél rezdül odaát. Múlt és jövő egybeolvad, ég és föld is elérhető, járható út mind a kettő. Millió év fényporában jutott idő, robbanásban szétszórt fény táncol szüntelen az égen, s a kígyó leszáll, nyúlik, tekergőzik a szivárvány, kigyúl testén Dán, leér, eljut a földre, mezőre, el a messzeségbe. Teste a fény, a csillagpor ezernyi színe, rend teszi anyaggá, láthatóvá, még sincs eleje, vége, s széle. Egyenlet fut e testen bíborban, kékben, feketében, fonódnak a számok, gyűrűbe, s rendbe állnak. Egyszerű a képlet, ez adja a lelkét, nem köti csomó, vagy más függelék, csak fénylik, tekergőzik, néha sejtetni látszik, máskor eltűnik s talán az életben egyszer magához enged. Apára lassan felszáll, a levél mögött buzgó élet táncol, ám mégis csendes az erdő, nincs mozgás sehol, halk rikkantás és minden elül. Az égből halk morajlás kezdődik; esni készül, a fák fölött messze villám fénylik, a zápor új időt hoz, s az élet ismét megújul. Togó majd négymillió fős lakossága egy olyan vallás hívei, mely hosszú idők óta félreértelmezés tárgya volt az európai kultúrához és történelemhez szokott fehér ember számára. A keresztény misszionáriusok sokáig azt gondolták, hogy e vallás, mint pogány kultusz, teljes joggal megvetendő, és elítélendő. Azonban ha egy kicsit közelebbről is megnézzük, rájöhetünk, hogy nem csupán vallásról beszélhetünk, hanem egyfajta életmódról, amely jóval előbb a világon volt, mint a kereszténység. Nyitottakká kell válnunk, hiszen a cél minden 216
