Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 3. szám - Boda Magdolna: Nap az ablakban

tóttá a csukott ablak. Dohogott magában és az egész ég érezte rossz hangulatát.

„Ki kell nyílni annak az ablaknak, de nem nyitom ki erővel. Forróságom ereje majd kinyitja. Igen, de ha rázúdítom haragomat, azok is szenvedni fognak, akik nem hibásak. Ez így nem jó” - motyogta és visszahátrált egy kicsit, hagyta, hogy a felhők egy kicsit eltakaiják; a fehér-szürke gomolyagok lassan mozogtak tovább, vonulásuk elrejtette a Napot. A sötétség gyorsan terjedt a földön és a tengeren. Úgy érezte, hogy elveszett és megalázták.

„Teljes erőmből sem leszek képes legyőzni ezt a vastagnyakú kisembert, aki elbújt a bezárt szobába ott lenn” - motyogta magában a Nap.

Búbánatában arra lett figyelmes, hogy a szelek futkároznak el az oldalán, aggódó barátok tömege.

„Feldúltnak látszol. Nem szoktál ilyen lenni. Mi a baj?” - kérdezgették.

A Nap megmutatta szomorú ábrázatját. Olyan volt mint egy asszony, aki gyászában sötét fátyolba rejti magát.

„Mi a baj?” - kérdezték újra. ,A te bajod a mi bajunk is, ha szomorú vagy, mi hogy lehetnénk boldogok?”

A Nap szégyenkezve mondta el nekik a történetet, és a szelek hasztalan próbálták kiengesztelni.

,jbegyen meg a vágyad a földön is.” És a szelek minden erejükkel fújni kezdtek. Nagy szél kerekedett, hogy mindent összetörjön és távolba röpítsen.

„Nem, nem, nem így gondoltam. Az ártatlanok szenvednek más bűnéért. Az az egy ablak van bezárva, az az egy utasít el.”

így a szél teljes erejéből nekiment annak az egy ablaknak. Rázta az ablakkeretet, kopogtatta az üveget.

Oskar riadtan ébredt és nézte a remegő ablakot. A hideg szél újra és újra nekirontott. Oskarnak borzongás futott végig testén.

„Ez egy tiszta, kellemes nap volt. Mielőtt lefeküdtem, még jó idő volt” - mondta magában. „Egy levél se zizzent, a tenger is tiszta és nyugodt volt.”

Az óra ketyegése most hangosnak tűnt. Oskar biztos volt benne, hogy a rossz idő és az óramutatók csak a dolgukat teszik a saját törvényük szerint. Bebújt a takaró alá, szeretett volna visszaaludni, de nem sikerült. A szél továbbra is verte az ablakot. A sötétség nem volt elegendő, hogy Oskar visszajusson az álomvilág katakombáiba.

Várta, hogy lecsendesedjen a szél, de a fakeret még mindig rázkódott és az üveg vészesen rezegni és zörögni kezdett. Minden széllökéssel erősödött a nyomás és a zaj is. Az ablak betört és az összetört üveg szétszóródott a padlón, néhány lépésnyire az ágytól.

„Hogy lehet? Még sosem láttam ekkora vihart.” Ledobta a takaróját, felült és nézett kifelé. A szél hirtelen elcsitult és újra nyugalom uralkodott a földön. A felhők elvonultak, az ég kitisztult és a Nap előbukkant.

„A viharnak vége” - gondolta Oskar.

„Tőled függ, hogy mikor van vége” - töltötte be a hang a szobát.

,A viharnak vége” - mondta újra.

„Nem, a vihar visszatér, amint újra lefátyolozom magam” - mondta a Nap. „És akkor nem lesz az ablakod csukva előttem, és akkor nem tudsz többé elbújni.”

.igazad van. Mit akarsz tőlem?”

201