Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 3. szám - Határ Győző: Grandguignol-bohózat
(a feleségre gondolva, mindig felvillan egy, hol-ez-hol-az [hol aki volt, hol aki van, hol aki nem-volt-soha, csak tudom, hogy azok egyike, aki „nagyon vár”]). A színházról annyit tudok, hogy „a volt Renaissance Színház” (vagy tán „Magyar Színház”?). Egy nagy téren áll. A keresztezésen négyfelé! négy villamossín; négy szobor, valamennyi hős, obiigát hősi pózban. Megered az eső, cse- perészik szerencsére találkozom valakivel, aki szörnyen hasonlít. Zárkatárs? Ismerős? Régi cimbora? Isten tudja. Jólöltözött, magas, cvikkeres, barkója deres. Rendkívül barátságos, a felismerés leragyogó arculatával s amilyen meleg tekintetű, olyan tisztelettudó. A megtestesült üdvözlésre támlás. Ekkora ölel- hetnéknek nem mondhatom, hogy „kihez van szerencsém?” Pedig a nevére sem emlékszem. Marci? Berci? Dénes? Bódog? Ulrik? Henrik? Sándor? Kikötök a Sándor mellett- Sándorkám! (Beletaláltam) Sándorkámnak elpanaszolom szorongatott helyzetemet: késésben vagyok. Az is baj, hogy nélkülem nem kezdik, az is baj, ha nélkülem elkezdik. Első előadás. Fekete grandguignol-bohózat a francia forradalomról. O, semmi, semmi, mondja Sándorka, itt a kocsim, úgyis arra van dolgom, elviszlek. Nagyszerű! Adatok szabadjegyet minden megoldódik magától. Mint a karikacsapás. Csak az eső, ami eddig szemergett, most fogja magát és istenesen megered. Behúzódunk néminemű előtető alá. No hála a papnak, gondolom, jobb is, hogy így ez megoldódott, mert egy fillérem sincs, valahogyan kifogytam a készpénzből, se csörgő, se papír. Egy szál dzsekiben vagyok, azt is itt viszem a kezemben, hogy el ne ázzon, ing sincs rajtam, csak ez a rövidujjú alsó. Marci/Berci vagy talán Sándor: Sándorkám/Sándorom eltűnik egy pillanatra, mondja is, hogy a poggyásza miatt - ő is ugyanabban a szállóban van megszállva (mind a ketten, együtt, udvari, de csendes-egyágyas, és ami nagy előny: a Bazilika közel-környékén. Összebeszélünk: öt perc múlva, amíg a Mercédeszt idehozza és vele előáll. Itt a sarkon visszamegyünk. Sándorka eltűnik, én meg hamarjában megpróbálom ösz- szeszedni azt a kevéske cuccot, felöltőt, kézitáskát, miegymást, ami. Volt/ nem volt. Nem találom a holmit a helyén, a szobát se, pedig. Ez a fehérneműraktár, ez a kézikamra, ez se, ez se. Más emelet? Nincs, csak ez az egy van. Mint akit pofonütöttek vissza ki az utcára. A felhő szakad. Szakadó felhőszakadásban. Gatyáig ázom. A sarki kocsma-feljáró, az előtető védelmében. Akkor látom, hogy az én Marci/Berci/Sándorka/Akárki barátom felültetett. A Mercédesze? Sehol. A cvik-kere? Sehol: ronda vén kujon, gyűrött-agyonhordott göncökben, az egész kompánia, most kaptat felfele hasonszőrű kapatos cimboráival a meredek kocsmalépcsőn. Eltűnnek. Őrá nem számíthatok. Ennek hogy .kocsija”? Sose volt. Csak jönne valami taxiféle; de pénzem a taxira? Garasom se vissza a szállóba. A portán a vénkisasszony, azzal a fakó-kék fizimiskájával. Úti prospektusok mögött, elbástyázva strázsál. Megkörnyékezem. Ugyan kérem, hitelkártyára nem tudna adni húsz fontot? Elszámítottam magam, kifogytam a pénzből. Sajnos, uram, annyi hamisított hitelkártyára adtunk húszfontokat, hogy letiltották. Le van tiltva, nem tehetem, 196
