Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 1. szám - Viola József: Gúzs az íróasztalon

A motorkerékpárt? Hahaha... Háromszáz forintot nyertetek, de tizenötezret vesztettetek.

Hajduné zsebkendővel törölgeti a kövér kerek képén guruló könnycseppeket.

Az író részvétet mímel.- Ó jaj, hogy történt?- Egy barátjához ment látogatóba a héten estefelé.

Hajduné arca vigasztalan. Hová tűnt a gödröcskés mosoly?- A motort kint hagyta az utcán. Mikor aztán elbúcsúzott és kilépett az utcára...- Nem találta sehol!

Az író fejezi be a mondatot meglepő következtetéssel. Lám, lám! A végzet útjai kifürkészhetetlenek. Örökzöld igazság.

Hajduné a szeméhez emeli a zsebkendőt, de azért félszemmel a sercegő serpenyőre tekint.

Mit lehet ilyenkor mondani? Azt talán mégse, hogy „úgy kellett, káposztába hús kellett”.- Majd csak megtalálja a rendőrség. Mindenesetre nem ártott volna elővigyázatosabban parkolni.

Második jegyzet

Rosszatsejtő gyanúm a következő: vannak emberek, akiket jobban, azaz célzatosan üldöz a balsors. Horváth Béla a Látóhatár egyik tavalyi számában ismertet egy népi hiedelmet, amely szerint az olaszok kétféle embertípussal számolnak. Az egyik az F, a mások az I jegyében születik. Az I-betűs a szerencsétlen fajta, az, amelyik mindig bal lábbal kel. Bármibe fog, pórul jár, így jár tehát az írógéppel is. Az élettelen tárgy is lehet testetöltött balsors vagy legalább eszköze. Ben Jonson az Epicoene című vígjátékában szintén észrevette a sors célzatos különcködését. Műve szerint a csendet szerető férjnek jut a legrikácsolóbb feleség.

Én is azok közé számítom magamat, akiket üldöz, illetve az átlagnál jobban üldöz a balszerencse. Egy-két ténnyel igazolhatom az állításomat: hosszú ideig szamárul köhögtem, mint tiszteletreméltó csecsemő, négyéves koromban elüt egy ladik tavi fürdés közben; valamivel később egy vonatkerékről visszapattanó kő felsérti a szemöldökömet; egy évre rá egy támadó kakas sebet ejt az arcomon; ezerkilencszáznegyvenöt januárjában aknaszilánk-sérülés az utcán több kisebb, három nagyobb sebhellyel; ezerkilencszázötven nyarán gépkocsikarambol, még ugyanabban az évben vörheny, hogy hirtelenében csak a legkirívóbb példákra hivatkozzak. Az olyan körülményeket futólagosán érintem, mint: a szerelem örömeiben hézagosán részesülök, mert akit megcsókolok, attól elpártolok, akitől nem pártolok el, azt nem csókolom meg, aztán írok is meg fényképezek és satöbbi, de a fényképezés és satöbbi miatt nem tudok írni, az írás miatt nem tudok fényképezni és satöbbi.

Ez a sorsi sajátság azonban nemcsak az én életemre vonatkozóan, hanem úgy általában is tény, köztény. Helyesebben fogalmazva: úgy vagyok szerencsétlen, mint a nagy átlag. Sorsomat esetleg a türelem és az elnéző belenyugvás győzheti le. De belenyugvás? Amikor pántok fognak és vasmarok irányít arra, amerre akarja, viszont alig arra, amerre én akarom.

13