Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 2. szám - Tóth Csilla: Egy magyar Bloomsburyben: a poézis elmélete
Az 1905 és 1941 között létező baráti kör központi alakja, összetartó ereje Virginia Woolf személyisége volt. Halála éve egybeesik a csoport megszűntével. Tagjai voltak még Virginia Woolf nővére, Vanessa Bell, festő és iparművész, annak férje a művészetkritikus esztéta Clive Bell, Lytton Strachey az életrajz műfajának megújítója, Keynes barátja, Duncan Grant festő, E. M. Forster és David Garnett írók, Desmond MacCarthy színikritikus, Csehov és Ibsen angol felfedezője, Roger Fry festő és művészetkritikus, Leonard Woolf politikai gondolkodó és még mások - csupa outsider művész és értelmiségi. A társaság magját a Bell és Woolf házaspár alkotta. A kör meghatározó tagjainak érett alkotói periódusa javarészt a húszas évek végére, harmincas évek elejére tehető. Ez a korszak az avantgarde irodalom virágkora Angliában, mely a prózára korlátozódik. Ekkor jelentek meg a tagok legjelentősebb, klasszikusnak számító műveik is, így pl. Virginia Woolf két regénye Mrs. Dalloway (1925) és A világítótorony (1927) címmel, melyekben tökélyre vitte a tudatfolyam-technikát, ill. Lytton Strachey Erzsébet és Essex (1933) és Viktória királynő (1935) című életrajza, vagy E. M. Forster Út Indiába (1924) c. műve. Kezdőpontja Lytton Strachey a Viktória-kor eszményeit leromboló, szatirikus életrajzokat magába foglaló Eminent Victorians c. művének megjelenése volt 1918-ban, csúcspontja Joyce Ulysesse (1922), amely a modern regény történetének egyik fordulópontja. Az avantgarde Angliában a prózában teljesedett ki, elsősorban a regény műfajában, orosz és francia szellemi hatásokra. Csehov, Tolsztoj, Proust, Dosztojevszkij és Saint-Beuve, Freud és Bergson mellett rendkívül nagy hatást gyakoroltak az angliai avantgarde-ra a francia posztimpresszionista festők képei is. Módszereiket alkalmazhatónak vélték az irodalomra is. A modern regény a nyelv és a művészi forma legvégső határáig merészkedett el. A harmincas évekre - úgy tűnt - kifulladt az alkotói lendület. A tízes évek, amikor Békássy is jelen volt a baráti körben, a hajnal kettőig, háromig is elhúzódó beszégetésekkel töltött estéken a szépírók számára még inkább a készülődés évei, viszont a festők, művészetkritikusok legélénkebb alkotói korszaka. A kör gondolkodását ekkor nagymértékben meghatározta a modern francia festészettel való megismerkedés, és még mindig nagyon elevenen ható erő volt a cambridge-i egyetem szellemisége. Nem csak Keynes és Békássy volt köztük cambridge-i diák, a kör majd minden férfitagja az egyetem szellemi örökségét hozta magával, így Clive Bell, Roger Fry, Leonard Woolf, és Desmond MacCarthy is. A Bloomsbury-kör kezdeti éveiben szenvedélyes viták folytak a Szép és Jó fogalmáról, az emberi civilizáció meghatározásáról és céljairól. A beszélgetés különös fontossággal bírt a körben, a szellemi tájékozódás legfontosabb eszközének tekintették, s a kimondott szónak, s saját kultúrát fenntartó szerepüknek nagy jelentőséget tulajdonítottak. Mindannyiuk számára meghatározó volt a cambridge-i egyetemen tanító G. E. Moore Principia Etlúca című 1903-ban megjelent jelentős és nagyhatású műve. Moore az etika közvetlen célját a gyakorlattal szemben a tudásban, a szellemi értékek megszerzésében határozta meg. Erkölcstanának alapja a metafizikusok érzékfólötti valóságának elutasítása. A Jó analizálhatatlan, ezért kiindulópontként szétválasztja a jó fogalmát: egyfelől létezik a jó, mint eszköz, s másfelől a jó mint cél. Csak az lehet cél, ami önmagában is megállja a helyét, 184
