Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 2. szám - Láng Gusztáv: Egy kritikai kiadás margójára
hallgathasson. A Nyugat első nemzedéke fordulatot hozott a magyar irodalomba szociológiai nézó'pontból is. A XIX. században a magyar írók, költők jogot vagy teológiát végeztek — utolsó példája e tájékozódásnak a Debrecenben jogászkodó Ady Endre illetve az újságírás iskolájában, a pesti vagy vidéki „redakciókban” tanultak hivatást és mesterséget, egyetemi tanulmányok nélkül. A Nyugat késó'bbi „négyesfogata” (Babits, Kosztolányi, Juhász, Tóth Árpád) a magyar líra első' bölcsésznemzedéke. Talán lényegtelennek tűnik ez, de mégis azt hiszem, amikor ilyen csoportos irányváltás tűnik elénk, értékrend-váltást tételezhetünk fel a költő', a művész társadalmi beilleszkedésére nézve. Nem szólva arról, hogy e nemzedék tanulmányai nemcsak új pálya- választási modellt jelentenek, hanem hivatásbeli tájékozódást is legalább egy nagy európai irodalom történetében, értékrendjében - a Nyugat e nemzedékének legendás műfordító tevékenysége (s ezzel a magyar hagyomány-struktúra radikális modernizálása) nehezen lenne elképzelhető a korábbi nemzedékek autodidaxiáját szakszerűségre váltó képzettség nélkül. A fiatal Babits pálya-módosítása talán kisebb megrázkódtatással ment végbe, mint mondjuk Ady esetében, mivel egyetemi tanulmányainak megkezdésekor apja már nem élt, s ,leendő családfőként”, egyetlen férfiutódként e tekintetben nagyobb döntési szabadsággal rendelkezett, de ha arra gondolunk, hogy hányszor írta le a „bíró fia voltam” önjellemzést (melyben ott a rejtett önigazolás, hogy bár tanári pályára tért, valójában nem lett hűtlen az apai hivatásmintához), s hogy a Halálfiai önmagáról mintázott szereplője csak a szó szoros értelmében vett bűn árán tud elszakadni családja életforma-kereteitől, akkor joggal gondolhatunk egy ilyen lehetséges konfliktus bensővé tételére. S a szövegkritikától a pálya- és jellemkép felé kalandozva nem mehetünk el szó nélkül a kritikai kiadás munkálatainak hallatlanul izgalmas és valóban páratlan „melléktermékei” mellett, ugyanis hozzájuk hasonló vállalkozásról nem tudunk a magyar filológiában. A Babits könyvtár eleddig öt kötetes sorozatára gondolok, melyekben a kritikai kiadás előkészítése során felkutatott anyag tematikus válogatása olvasható. De talán érdemes idézni a köztük leg- teijedelmesebbnek, a két kötetes Babits-olvasókönyvnek (címe szerint: .fingé m nem látott senki még.”) az utószavát a szerkesztő s a kritikai kiadás munkálatait irányító Sipos Lajos tollából: ,.A Babits-olvasókönyv e munkálatok [ti. a kritikai kiadás sajtó alá rendezése - L. G. ] részét jelenti. Az volt a cél, hogy a sok kötetben elgondolt teljes anyagot itt erősen és célirányosan szűkített formában mutassuk be, jelezve, mi várható hozzávetőlegesen a prózai és drámai művek, valamint a levelezés megjelenése esetén. E két kötet ebben az értelemben mintavétel és reprezentáció, és (talán) annak jelölése (is), mely területeken szükséges és kívánatos még további kutatás.” Minden további nélkül illenék elfogadnunk ezt a cél-megjelölést, a kritikai kiadás eredményeinek „célirányosan” sűrített közzétételét, legfeljebb kiegészíthetnek annak vázolásával, hogy milyen gyakorlati és elvi haszon várható tőle. Az első (s talán legfontosabb) haszna ennek az 1458 lapos Babits-breviáriumnak az, hogy középiskolai tanárok egybegyűjtve kapnak kézhez annyi és olyan anyagot, amennyit és aminőt legszorgosabb könyvtári kutakodással sem állíthatnak Babits-óráik szolgálatába. Az „olvasókönyvet” terjedelme és filológiai ,gondo- zottsága” azonban egy (lehetséges? létező) egyetemi Babits-szeminárium 180
