Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Láng Gusztáv: Egy kritikai kiadás margójára

segédkönyvévé is avatja; a köztudatban és az irodalomtörténet-írásban éló' Ba- bits-kép jelentős kiegészítéseit és korrekcióit sugallva.

Az „olvasókönyv” szerkesztője — bár ezt Utászává ban illő szerénységgel elhallgatja - ennek tudatában van, s feltételezhetően ezzel a céllal állította össze e két kötetet. Erről árulkodik a választott cím: fingéra nem látott senki még ”, mely mintha arra figyelmeztetne, hogy mindmáig ismeretlen Babits Mihály alkotó és gondolkodó személyisége; így, ilyen alaposan, ennyire dokumentáltan „nem látta senki”.

S ez azonnal az olvasókönyv elvi vagy tudományos haszna felé tereli figyelmünket. Teljes (vagy teljes értékű) Babits-monográfiánk éppúgy nincsen, mint ahogy a kritikai kiadás is csak .folyamatban” van. (Nem beszólása” ez a korábbi Babits-kutatásnak; Kardos Pál teljes életmű-elemzést ígérő monográfiája érezhetően a Babits-értékelés bevezetőmben jelzett ideológiai korlátái között mozog, Rába György kitűnő könyve pedig csak első kötete egy majdani impozáns Babits-értelmezésnek. A folytatásnak (befejezésnek?) eddig azonban csak a vázlatát olvashattuk a szerző kismonográfiájában, melynek terjedelmi korlátjai és célja (a nagyközönség tájékoztatása) eleve kizárta az első kötethez hasonló nagy ívű folytatást. Az fingem nem látott senki még.”, mondhatjuk az első olvasás után, egy minden eddiginél teljesebb Babits-mo- nográfia anyagát tartalmazza, sőt bizonyos tekintetben koncepcióját is, mely a szövegek válogatásában és csoportosításában nyilvánul meg.

Alaposabb, „meditáló” olvasása azonban éppen azt a kérdést ébreszti a Babits-kutatóban, hogy lehet-e egyáltalán monográfiát írni? A válogatás nagy érdeme ugyanis, hogy koncepciózus ugyan, de nem célzatos; nem egy hipo- tétikus Babits-kép igazolására szolgál, hanem minden eddigi Babits-értékelés vitatásához szállít bőséges anyagot. A dokumentumok többsége ugyanis többféleképpen értelmezhető, illetve monografikus „történetté” szervezésük is többféle lehet. Pontosabban: ilyen „történet” ebből az eleve „szűkített” anyagból is csak kihagyásokkal lenne ellentmondásmentesen megírható. S ha az Olvasókönyv hoz kapcsoljuk Babits sajtópöreinek aktáit (A vádlott: Babits Mihály), valamint az eddig részben feltáratlan interjúkat (fit a halk és komoly beszéd ideje”), az ellentmondások és vitatémák száma csak nő. Az öt kötet dokumentumaiból egy írói identitás-építés egészében következetes, de (részben önigazoló, részben megrázóan őszinte) esetenként önkorrekcióra szoruló terve bontakozik ki; ennek ütköztetése az életmű és az életpálya realitásaival számos új - vagy az eddigieket árnyaló - „Babits-hipotézis” megfogalmazását sürgetné. Különösen érvényes ez a költő közéleti szerepeire - a Nyugat szerkesztésére, a Baumgarten-díj kurátorságára, az Akadémiával folytatott vitákra, az Ady-kánon fenntartására és finom módosításaira és még jó néhány, a költői életműtől az „emberibb”, a korkérdéseket illető állásfoglalásokra - vonatkozó dokumentumokra. Ezek összességükben mindig többféle (néha egymással egyenesen ellentétes) hipotézisek és ennek megfelelő „elbeszélések” megfogalmazására adnak lehetőséget, melyek közül persze ki lehet(ne) választani a „lehető legtöbb jelenséget magyarázó” feltevést, a klasszikus tudomány-módszertani követelmény szellemében, de csakis az eddigieknél (és a Babits-iro- dalomban megszokottnál) szélesebb körű érveléssel, s az eddigieknél kevesebb elfogultsággal és előítélettel.

Készül tehát az adósságot lerovó kritikai kiadás - csak el ne akadjon rész181