Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 2. szám - Láng Gusztáv: Egy kritikai kiadás margójára
lomtörténeti vonatkozásban a múlt ideológiai kártételeinek a minél sürgősebb jóvátétele. ABabits-regények eddig megjelent kritikai kiadásai jól bizonyítják e mim- ka fontosságát. Jegyzeteikből kiderül, hogy e regényeknek a szerző által sajtó alá rendezett végső változata után egyetlen szöveghű kiadásuk sincs, amelyet az esetleges újrakiadások alapul vehetnének. Márpedig meggyőződésem, hogy a regényíró Babits újrafelfedezése lesz (vagy lehetne) a magyar prózakutatás egyik soron lévő és időszerű állomása. Annak idején Babits regényei ugyancsak annak a letűnt(?) kánonnak a szellemében soroltattak a XX. századi magyar próza második vonalába, mely a realista regény-értékeket állította előtérbe, mindenekelőtt Móricz Zsigmond munkásságát. Most pedig a „formabontó” elbeszélésmódok felértékelődésének napjait éljük. Ha a történetiség jegyében mindkét egyoldalú rangsorolástól elszakadunk, észre kell vennünk azt a kezdeményező, műfajmegújító szerepet, melyet Babits regényei betöltötték a maguk korában, s melynek tanulságai máig hatóak. A Gólyakalifa — az én értelmezésemben — az első (s talán egyetlen) szimbolista regényünk (a vele kortárs európai irodalomban sincs sok), ráadásul úgy avatja narratív beszédmóddá a freudi álomelmélet tanulságait, ahogy arra csak Ady Endre költészetében láthatunk lírai változatú példákat. A Kártyavár a realista elbeszélésmódot ötvözi kora-avantgárd elemekkel; a Halálfiai az első igazi magyar családregény, olyan elbeszélő nézőponttal, mely radikális szakítást jelent az előző nemzedék dzsentri-kritikájához és -nosztalgiájához képest; az Elza pilóta tudományos-fantasztikus cselekménye a „populáris regiszter” (kalandregény, kémregény, krimi, érzelmes filmtörténet) bravúros felhasználása „magas” irodalmi célokra, olyan ötletekkel, melyek csak jóval később jelennek meg a műfajban (az például, hogy Elzáék egy lekicsinyített földgolyó kísérleti lakói, egy Asimov-novella váratlan fordulataként tűnik majd fel). A maga korában e regényírói kezdemények jobbára visszhangtalanok maradtak; a még oly lelkes kritikákon is érződik, hogy dicsérő szavaik az egyre tekintélyesebb költőnek szólnak, akit prózaíróként „céhen kívülinek” tekintettek. A Babits-regények eddig megjelent kritikai kiadásai ( Gólyakalifa, Tímár Virgil fia) apparátusukban olyan keletkezés- és szövegtörténeti adalékokat tartalmaznak, a vonatkozó irodalom oly pontos és részletes ismertetését, valamint annyi utalást az alapvető szövegelőzményekre, hogy mindebben a Babits-próza korszerű újraértelmezésének és -értékelésének indíttatása rejlik. Nem kevésbé lényeges a költő levelezésének kritikai sajtó alá rendezése. Vagy talán még lényegesebb, hiszen a regények eredeti szövegét mégiscsak megtalálhattuk a könyvtárakban, a levelek azonban gyakorlatilag hozzáférhetetlenek nemcsak az olvasók, hanem a kutatók számára is. Közülük számos szerepelt korábbi kiadványokban, válogatva és csoportosítva, nemegyszer ugyancsak cenzúrázva. így együtt azonban - különösen ha együtt olvassuk őket A Babits-család levelezésévé1 - olyan életrajzi hátteret vetítenek Babits pályakezdése mögé, amely új árnyalatokkal egészíti ki a költő jellemképét. A családtagok leveleiből kiszűrhető a XIX. század végének vidéki „honorácior” mentalitása, mely — feltehetően az anyai szándékkal együtt — életforma- és pályaválasztásra „kötelezte” volna a korán apa nélkül maradt diákot. Ezt a sorsforgatókönyvet kellett a fiatal Babitsnak átírnia egy „ellen-forgatókönyvvé”, hogy elszakadhasson a családi elvárásoktól, s a saját becsvágyára 179
