Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Gömöri György: Az én lengyeleim

egy-két remek költő, akiket a kommunista rendszer nem nagyon reklámoz: például a háború alatt nyugati emigráns Julian Tuwim és a német fogolytáborból szabadult K. I. Gaiczyriski. Utóbbinak beleszerettem egy versébe, amit (úgy emlékszem) Gáspár Endre fordított: „Négyes sorokban égbe meneteltek / a Westerplatte katonái”. A Westerplatte Gdansk (Danzig) melletti erőd volt, amit a második világháború kirobbanásakor a németek bekerítettek és kilenc napig bombáztak, amíg meg nem adta magát. Ez tehát egyszerre volt antifasiszta és lengyel hazafias vers - nagy hiánycikk a magyar irodalomban. Elhatároztam, hogy valamilyen ürüggyel felkeresem e vers szerzőjét, meg kell személyesen ismernem. Ebben kapóra jött a Magyarországon kiadott antológia, amelynek példányai kupacokban álltak a varsói Magyar Kulturális Intézetben — kértem vagy tíz darabot, azzal, hogy sorban elmegyek a szerzőkhöz (hátha még nem kaptak tiszteletpéldányt az antológiából). A trükk bevált, így sikerült találkoznom az akkori Lengyelország legjobb költőivel: Broniewski- vel, Gatczynskivel és Tuwimmal - közülük az utóbbi kettő varsói tartózkodásom alatt, illetve röviddel utána halt meg. Szinte az utolsó pillanatban látogattam el hozzájuk.

A három említett költő közül kétségtelenül Gatczynski állt legközelebb szívemhez. Amikor őt felkerestem (az Aleja Róz egyik „íróházában” lakott, az angol követség közelében) és egy nagyfejű, zömök ember nyitott ajtót, bemutatkoztam és ezzel a captatio benevolentiae-vel rontottam neki: „Uram, ma ön az egyetlen költő Lengyelországban!” Nem csoda, hogy ezek után rögtön beinvitált és megkínált teával. Utána még vagy kétszer jártam Gatczynskiéknál, egyszer lányával, Kirával bementünk az egyetemre (Kira orosz szakos volt), egyszer meg nála hallgattam végig a Jevgényij Anyegin új hanglemez-felvételét. Gatczynski nagyon szerette a XVI. századot, a lengyel líra első „aranykorát”, ami nekem, mint Balassi-rajongónak arra adott alkalmat, hogy hosz- szan ecseteljem Balassi Bálint költészetének szépségeit. Gatczynskit érdekelte a dolog, s amikor utoljára láttam, az Aleja Róz sarkán, néhány nappal halála előtt, még hevesen integetett, s amikor közelebb jöttem, így szólt: „Bálássi! Képzelje, készülök verset írni Bálássi-strófában. Jöjjön fel vasárnap délután, de azért még hívjon fel vasárnap reggel”. Az a vasárnap december hatodikára esett. Reggel hívom Gatczynski számát, egy idegen hang jelentkezik: „Itt Dob- rowolski (G. szomszédja). Gatczynski ma reggel elhunyt”. Azt hittem tréfál, percekbe telt, amíg felfogtam, hogy aznap hajnalban súlyos szívroham végzett az akkor még csak 48 esztendős költővel. Ott voltam a temetésén a Powaz- kiban, s utána fordítottam tőle pár verset magyarra, de a fordításkötet, amit terveztem, soha nem valósult meg, jó pár évvel később megcsinálta helyettem Bella Pista.

Fiatalabb írókkal és költőkkel is megismerkedtem, de a varsóiakkal valahogy nem volt szerencsém. Lehet, hogy azért, mert egy időre a nagyon „vonalas” ZMP-titkár, Józef Lenart vett pártfogásába, s ebből a többi fiatal azt gondolta, valamilyen nagyon hivatalos látogató vagyok. (Bár Lenartot nem szerettem, különösen azért, mert 1953 őszén egy hírlapi cikkben megtámadta Gatczynskit). Meglátogattam viszont Tadeusz Rózewiczet Gliwicében, Krakkóban pedig eltöltöttem néhány napot és megismerkedtem az ottani fiatalokkal, különösen jóba lettem két Tadeusz-sal, Nowakkal és Sliwiakkal. Nowakot próbáltam meggyőzni, hogy a magyar líra egyedülálló a XX. században, érde166