Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11-12. szám - IMPORTIRODALOM - Milován Drázsa: Élet a hibernákulumban
Az iszlám, ilyen értelemben: nem gnózis. Tán »üzenetét« tekintve: úgy tűnik, igen; de rejtett, igazi célját tekintve: nem az ún. metafizika »természetfölötti/világon-kívüli« dimenzióit nem használja, alig ismeri; világlátásában monisztikus (a »természetet« betölti Allah monizmusa, aki véghetetlen ugyan, de a létnek nincs »létfölötti« — abszurd - dimenziója). Az iszlámnak metafizikai hasfájásai, misztikával telített szülési fájdalmai nincsenek. Az iszlám két évezred történelmének nagyobbik fele - egy sikeres fasizmus hadmenetének históriája, egy sikeres fasizmusé fulcruma, központi, ún. »vallási« problémája tisztára hatalmi jellegű. Az utódlás kérdése. Ha a Próféta a »pecsét« a próféták sorában, de a hadak élén a Legfőbb Hadúr, ki legyen az utódja? Ki legyen a kalifa (utód), akinek joga a fővezéri marsallbothoz vitathatatlan? Jogosult-e Abu Bakr, aki a »Próféta Társai« közül való ugyan és Primus inter Pares, de vérségi kapcsolata Mohameddel nincs? Vagy az utódlás tán inkább Ali Ibn Abu Talibot illeti, a Próféta vejét és unokaöccsét, aki feleségül vette lányát, Fatimát s ezzel vérségi jogon ő kéne hogy álljon a Nagy Hadmenet élére? Történetesen Alit (a »negyedik kalifát«, rövid és sikertelen uralkodása után), i. u. 661-ben, Kufa mecsetében, híveivel együtt meggyilkolták; s ezzel - az utódlás kérdésében — az iszlám Nagy Hadmenete kettészakadt síitákra— szunnitákra. A két hitbéli ellenfél szembenállása, nem szűnő acsarkodása soha nyugvópontra nem jutott; s noha a síita hívők lélekszáma alig tizede a szunniták tömegeinek, ez volt az a homokzátony, amelyen a Világhódítás Égi Terve minduntalan megfeneklett. így hát nem teológiai finomságok, az isteni entitás misztikus szerkezete, milyensége/hánylényegűsége körül csaptak össze a szenvedélyes viták, amelyek a zsidókereszténység táborában sorozatos szkizmákra, kisegyházak, eretnekségek, szekták fiadzására vezettek. Az iszlám esetében ez az »Erisz-almá- ja« egyesegyedül és kizárólag az utódlás kérdése volt, a dinasztiaalapítás és a kalifátus megszerzése körüli, meg-megújuló hatalmi harc. (5) Az abszolút teokrácia fasizmusa az iszlám első évezredében bámulatos eredményeket hozott. A két hatalmi térség — az északafrikai Maghrebet is magához kapcsoló Al-Andalúz (azaz Ibéria), majd utóbb az ottomán birodalom - egyenként, hosszú évszázadokig a történelem meghatározó medre volt. Innen kezdve az iszlám világ történelmét nem hogy mogyoróhéjba - dióhéjba is nehéz volna beleszorítani. Az ibér félszigeten a vizigótok (ariánus-keresztény) fejedelemségeit felváltotta az iszlám nyolcszáz éves uralma. Arab vezérekkel az élen, berber hadak végezték a hódítás és bekebelezés gyors munkáját6. Ámde soha ne feledkezzünk meg arról, hogy mint minden igazi fasizmus, az iszlám is, majdhogynem mindig és majdnem mindenütt, számszerű kisebbségben a vaskezű, vékony uralkodó réteget képviselte. Ami a térítést illeti, az uralom váltig kétarcú volt. Egyfelől hol a) mint másodrendű állampolgároknak — fejadó ellenében, mellyel mentesültek a katonai szolgálat alól — bizonyos háborítatlan védettséget biztosított. [Vonatkozott ez a „szentírás népeire”, a monoteista zsidókra, keresztényekre és zoro- asztriánusokra (utolsó fázisában ez is Zurván főistent helyezte Olümposzának legtetejére). Ez a közigazgatási tolerancia, mely némi autonómiával járt, általános gyakorlata volt a mozlim uralomnak Középeurópában, Indiában, 1081
