Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 11-12. szám - IMPORTIRODALOM - Milován Drázsa: Élet a hibernákulumban

Vannak közkeletű tévedések, melyeknek uszadékai váltig ott úsznak az agyakban, hol az iszlám javára, hol az iszlám kárára (ne felejtsük el, hogy Voltaire is, nem győzte csodálni az ottomán birodalom »demokratizmusát«, bár tudhatta, hogy a szultánnak - aki »Allah földi árnyéka« csupán - közjogilag kivétel nélkül mindenki a »rabszolgája«), helyes, üdvös és időszerű volna emez uszadék-tévedéseket helyreigazítani. Tán hiábavaló vállalkozás; de megpróbálkozunk vele.

(1) A »lélek« naturaliter Christiana, tartja Tertullianus2. Ennek dörgedelmes megfelelője az iszlám dogmatikájában az a tanítás, hogy az Irgalmas és Mindkegyelmes Allah Könyörületéból és Jóvoltából, bárhol a földkerekségen, minden-de-minden gyermek, csak azzal, hogy a világra jön, mozlimnak születik. Megeshet ugyan, hogy »in partibus infide-lium« (értsd: a világ nem-moz- lim tájain) imposztorok, tévelygők, gyaurok, hitetlenek, lélekkufárok stb., letérítik az Igaz Ösvényről és Rossz Akolba viszik, de igazhívő hüvelyén belül a lélek igencsak mozlim marad. Elrablása nem változtat Allah Rendelésén, hogy világrajövetelével az iszlám Világközösségébe, az Ummába beleszületik.

Innen van az, hogy iszlám hitre térni - »áttérni« - nem lehet.

Csak »visszatérni« lehet.

(2) Az iszlám a legteljesebb teokrácia. Az »istenuralom« fogalmi tetőzése, olyan értelemben, hogy Allah mindent betöltő, mindvalóságos létét tudottnak/ adottnak/elfogadottnak és kötelezőnek tekinti. Az iszlámban az ég üressége, az istentagadás fogalma jószerével ismei'etlen; legalábbis az iszlám teológiája, a halam buzgón tetteti, hogy semmi ilyesmiről nem tud, ilyet nem isméi', elgondolni amúgy is lehetetlen lenne

az iszlám bölcselettörténetében igencsak ritka madár, akit »Allah-taga- dás« gyanújába vehetnének; de ha van ilyen, akkor a szélsőséges eretnekségek rubrikájában tartják számon és más nevet adnak neki3.

Mindezeket, az istentagadókat, elrugaszkodókat, eretnekeket, újítókat, a dogmákon jottányit is változtatni akarókat üldözni/besúgni/feljelenteni, respektive megölni: az igazhívő hitbéli kötelessége. Bármilyen módszer megengedett: a tettetett barátságosság, kelepcébe csalás, hóhérkézre adás, orvtámadás; a fő, hogy utolélje végzete — a gyehenna tüze a bitangot, úgy, ahogy a Korán számtalanszor beígéri/előírja.

(3) Ugyanilyen gyalázatos bitang az, aki az UMMAT ott akarja hagyni, az iszlámból ki akar szakadni, akár mert feltette magában, hogy más vallásra tér, akár mert olyan abszurdum-kergető, aki valláson kívül akar élni. Az ilyet az igazhívőnek hitbéli kötelessége, hogy elveszítse. Úgy kell elbánnia vele, mint az istentagadóval: a mondott módon, akár tőrbecsalva, galádul-csalárdul vendégbarátságot mímelve, akár ráhozva a vallásrendőrséget, akár sajátkezűig végezve vele, ami a legdícséretesebb.

(4) Az iszlám nem vallás; hanem világhódításra törő politikai teokrácia4- nem úgy vallás, ahogyan a hitvallást a zsidókereszténység értelmezi.

Nálunk a hit fulcruma: a testetöltés, a kereszthalál, a feltámadás, az eredendő bűn, a megváltás, az üdvösség, a predesztináció, a preegzisztencia5, a szeplőtlen fogantatás, a különféle mennybemenetelek, a háromság egylényegűsé- ge, etc., - úgy, ahogyan az minden gnózisra jellemző; és lényegét tekintve a zsidókereszténység sem egyéb, mint az ókor megannyi gnózisainak egyike.

1080