Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11-12. szám - IMPORTIRODALOM - Hatiasvili Nodar: Hallod?... A csalogány... (filmszíndarab)
Mari: - Ugyan..., dehogy..., én csak... Látván, milyen pánikba kergette akaratlanul is az idős nőt, Mari lehajtott fejjel elindul a kijárat felé. A jegyszedőnő azonban még mindig nem csillapodott le. Jegyszedőnő: - Pont ma este..., mikor az egész kormány itt van..., ő pedig csak úgy... Éjszaka van. A járdán Gogi és Mari árnyéka. Verssorokat hallunk és Mari cipősarkának kopogását az aszfalton. „0 úgy kellett, hogy én, a bűnösen hiszékeny, távozzam, s komoran tengődjem más vidéken, s rám záruljon megint a zord, fanyar magány, úgy kellett, hogy az ég derengő hajnalán győzzön, s hulljon reám leple a rideg éjnek, hogy hadd maradjon egy barátotok szegények, s szóljon helyettetek egy jóbarát szava, s tanúitok legyünk, én és az éjszaka! Nincs jog, nincs józan ész, vége minden reménynek. Ne mondhassuk soha, hogy e sötét merénylet ellen egyetlen hang sem tiltakozott. Én a bajban levők fegyvertársa vagyok. Én leszek az, aki a legjobb helyre áll, a csüggedtek és elnyomottak oldalára, aki nem árt nekik, sőt sorsukon zokog, kárhozottak, magam választom poklotok.” (V. Hugo: A letiportakhoz, ford: Kálnoky László) Gogi elhallgat, egy darabig némán bandukolnak. Árnyékuk ott táncol az úton, a házak falán, hol eltűnik, hol óriásira nő, máskor összezsugorodik. Néhány perces hallgatás után Gogi megszólal. Gogi: - Mondd csak, te is pokolra mennél értük? Mari: - Először az iskolában, Tolsztojt olvasva gondolkoztunk el ezen a barátnőimmel. Mekkorákat vitatkoztunk... Végül arra jutottunk, hogy Tolsztoj tévedett. Persze ez nem meglepő, hiszen ezt tanították nekünk. Aztán már csak felnőttkoromban jutott újra eszembe ez a kérdés, mikor megnéztem a Rocco és figyéreit. Újabb lázas viták a barátnőimmel... Autó halad el mellettük. Fényszórója megvilágítja Marit. A lány árnyéka megkettőződik, egyik fele felkúszik egy épület tetejére, halványabb fele végignyúlik az úttesten. Mari: - Az eszemmel elítéltem Roccot, de aztán megértettem, hogy „Aki könyörtelen, nem ismeri az igazságot...” Nem tudok válaszolni Go, néha úgy gondolom... Az autó megáll. A gigantikusra nőtt árnyak mozdulatlanná dermednek. Szenvedélyes hangú szónoklat foszlánya hallatszik, de csak a „szabadság” és „függetlenség” szavakat lehet kivenni. Az autó fényszórói kialszanak, eltűnik a kettős árnyék. Gogi magához vonja Marit, árnyékuk egybeolvad. Gogi: - Még azt sem tudom, miért is vagyok ezen a világon. Hosszú szünet. Marit megrémítik Gogi szavai, a fiút pedig elnémítja legtitko1023
