Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11-12. szám - Vincze Ferenc: Véremből...
VINCZE FERENC Véremből... Valahol az illúzió meg az álom határán. Elvesztek mindent, ami a realitáshoz köt vagy bármikor is kötött. S mikor kilépek a házból, megcsap az erdő illata, fentről érkezik, az északi szél sodorja felém, mint tegnap reggel. Szeretem ezeket a reggeleket, ilyenkor hatkor még ködbe borul az egész rengeteg, a fenyők és tölgyek koronája ki sem látszik a gomolygó ködből, halványan dereng csak át a napfény a gerinc felől, a hajnali pára éppen felszállóban van, pipál az egész hegyoldal. A tornácon a tölgyfaasztalkát nedves fátyol takarja abroszként, a köré helyezett tönkökről apró patakokban csörgedezik a harmat. Az erdő tövében csilingel a köveken a Hidegsúgó, párja a gerinc túloldalán ereszkedik alá, a Melegsúgó. O télen nem szokott befagyni, innen a nevük s persze a megkülönböztetés. Jobban szeretem a Hidegsúgót, mintha frissebb lenne a vize, gyorsabb is, meg hát ennélfogva életrevalóbb, ha lehet ilyet állítani egy csermelyről. Ahogy lépkedek a patak felé, vizesen serceg talpam alatt a fű, kicsit szúrós, nedves hegyifű, túlélésre termett, méregzölden világít majd a vakító napsütésben. Sercegése egészen a patakig kísér, a köveken be- támolygok a közepébe s magamra fröcskölöm jéghideg vizét. Eletet ad minden reggel, véremmé válik, ott csörgedezik tovább az ereimben, egyek vagyunk én és a patak. Egy vérből vagyunk, a hegyek véréből. Közben előkerül valahonnan Ordas is, keverék pásztorkutyám. Jó lesz társnak itt az erdők, hegyélek magányában. Az egyetlen élőlény, akiben sikerült életem során megbíznom, s akiben sohasem csalódtam. Hosszú szőre tele elázott avarral, barna színe az évek során megfakult egy kicsit, de nekem még mindig a régi. Egy régi télen került hozzám, valahonnan az erdőből jött elő egyik este, aztán már másnap meghálálta, hogy befogadtam. Éppen fát vágtam tüzelőnek a ház mögötti fészernél, mikor hirtelen morgást, acsarkodást hallok a hátam mögül. Egy kifejlett nőstényfarkas keveredett a házhoz, talán a füstöltkolbász illata csábította le a hegyről. Szerencse, hogy a falkáját nem hozta magával. Egy ideig néztük egymást, méregettük egymás erejét, aztán hirtelen a ház felől őrült ugatással ott-termett Ordas, s nekiesett a farkasnak. Mozdulataiban benne volt az ősi harc minden jellegzetessége, a torkát kereste, ahogy a farkas is. Végül a farkas adta fel hamarabb, behúzta farkát, elvágtatott a bozót felé. Ordas innen kapta a nevét. Aztán együtt maradtunk, évek óta minden reggel mikor felkelek, lejön a hegyről s néha hoz is valamit, attól függően, milyen volt az éjszakai vadászat. A patak teljesen felfrissített, közben a Nap utat tört magának a ködben, s egyre inkább eregette a hegy a pipafüstöt. Valahol nem messze az egyik üverben szarvasbika kereste párját. Visszamentem a házba, ahol már felforrt a reggeli kávém, ott gőzölgött a tűzhelyen. Akitöltött kávéval leültem az asz956
