Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 11-12. szám - Bazsányi Sándor: A hidroglóbusz
BAZSANYI SÁNDOR A hidroglóbusz A hidroglóbuszt szemlélő ember, akarja, nem akarja, úgyis valamilyen kontextusban találja, vagy már eleve tudja magát. A tér és az idő tapasztalata, szellemi és lelki jólneveltsége, levakarhatatlan előítéletei és előfeltevései, és még sok egyéb tényező rendezi el körülötte és a hidroglóbusz körül azt az öntudatlan pulzáló masszát, amelyet általában világnak, kissé fennköltebben kozmosznak, lényegre törő egyszerűséggel pedig kontextusnak szokás nevezni. Amiben az ember tehát eleve benne van. S ha már eleve benne van, olykor bizony kiválaszt belőle magának egy dolgot, s ha már kiválasztotta, fogalmat talál ki hozzá, vagy egy már meglévő fogalomhoz rendeli. A ,halhatatlanság” fogalma például - némi egyszerűsítéssel - úgy keletkezik, hogy az esetleges embert körülölelő nem kevésbé esetleges kontextus, azaz a múlandó dolgok sokszínű együttese, azazhogy ezen együttes egyetlen múlandó ténye egyfajta hiányt szül, mely hiány a megszépítő fogalmi gondolkodás terepén összesűrűsödik, csak hogy megszülje önnön lelkes tükörképét: a halhatatlanság eszméjét. Az eszmét feltételező fogalom tehát a kontextusfüggő dolgok partikularitásának gyümölcse, amely ugyanakkor univerzális jelentőségre tesz szert. Ezáltal olyan fogalmilag megtámogatott világlátás, sőt világkép keletkezhet, amely a kérdéses dolgokat és jelenségeket jótékony gesztussal megszelídíti, hogy ne mondjam uralma alá vonja. Az uralmi szerkezetű fogalmi gondolkodás csúcsformái pedig a mindenféle zavaró kontextustól (sajátos jegyektől, esetleges körülményektől, problematikus összefüggésektől) megtisztított egyetemes elmeépítmények. A filozófia például, úgy mondják, éppen ilyen. Vagy a természettudományos világkép, amely minduntalan a csalfa kontextusok aprólékos figyelembevételével áltatja magát, ami pedig afféle módszertani univerzalizmus. Egyesek szerint a vallásos világszemlélet szintúgy ide sorolandó, ami talán a legtöbb esetben igaz is. No de mi van akkor, ha a cselekvő hit, vagyis a konkrét kontextushoz rendelt konkrét dolog, mármint hogy a másik ember iránti viszonylag fogalmilag maradéktalanul le nem ív-ható és meg nem szelídíthető drámájáról van szó? Nem tudom. Lépjünk talán vissza köztes témámhoz, a fogalmi univerzalizálás kérdéséhez. Vannak, akik - a fogalmi hálóval győzedelmeskedő elmeépítményeket kerülendő - egyfajta fenomenológiai lényeglátás híveinek vallják magukat, és azt állítják, hogy úgy látják a dolgokat, ahogyan azok valójában vannak, de legalábbis úgy, ahogyan azoknak szerintük lenniük kellene. S ez a vélekedés sok esetben nem egyéb, mint a tiszta, érdek-nélkiil-látni-vágyás hübrisze, amely furamód és ugyanakkor magától értetődően mégiscsak valamilyen fenomenológiai érdekről árulkodik. S ez a dolog legbensőbb lényegét feltárni igyekvő ér952
