Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Viola József: Gúzs az íróasztalon
A tulaj úgy hajlong a rádió fölött, mintha meg akarná csókolni, és egy szót se szól. Szemmel látható, hogy a cégtábla szövege, amely szerint Barna János UNIVERZÁLIS MŰSZERÉSZ, igaz. Az író jobb híján a kirakatüvegen át kipillant az útra. Kint villamosok siklanak és gépkocsik eló'zik meg egymást, most épp egy járókeló' halad el a kirakat előtt és bebámul. Nagy fehér betűk az üvegen: KOSÁTIVAJ ŰREZSKAZS. A tulaj nincs egyedül. Az üzlet hátterében egy fiatalember ül a felakasztott kerékpár mögött és nagy bizalmatlanul mered az íróra. Olyan, mintha be lenne rúgva. Amikor némi idő múlva újra megszólal a tulaj, változatlanul reszelősen közönyös a hangja.- Mi baja?- Elakad. Egy bizonyos ponton elakad és nem megy tovább. És... Ferde a hengere.- Tegye le! A tulaj, ha lehet, még elmerültebben csavargat, most már csavargat, csavargatja a rádió gombjait.- Nem nézi meg?- Nem. Valószínűleg piszkos. Kell neki egy alapos tisztítás. Hagyja itt! Megint belefúj a készülékbe. Száll a por. Az írónak nem akaródzik a menés, ezzel valahogy még nincs elintézve a dolog.- Hova tegyem? Az író úgy érzi, hogy kissé semmitmondó ez a szöveg ahhoz, hogy a tulaj, mint univerzális műszerész majd megbízható munkát végezzen. Rokonszenvet kellene kelteni benne.- Ott is jó, ahol áll. Micsoda? Ahol áll? De ember, füstölög az író magában, ez ÍRÓGÉP, ezen ő műveket alkot meg minden. Ezt nem lehet csak úgy a foltos-mocskos padlóra rakni a műhely közepén. Az író nézi a széles szerelőasztalt. Hihetetlen meny- nyiségű rugó, cső, alátét, fémdoboz, véső, csavar, kalapács és rengeteg frászkarika halmozódik rajta rendetlenül, rozsdásan. Valószínűleg kevés a munkája. Nem kellene itthagyni az írógépet. De hol keressen másik műszerészt?- Talán itt is jó helyen lesz. Az író beletörődik a sorsába és az írógépet beszorítja az asztalon a szerszámok és a satöbbik közé. A tulaj nem felel. Finoman megkocogtatja a rádiócsöveket az ujja hegyével. Megint csend.- Mikor jöjjek érte?- Mához két hétre. A tulaj most akkorát fúj a készülékbe, hogy megköhögteti a felcsapó por. Az írót kínos sejtelmek gyötrik, nem kellene itthagyni a Simet. Ez aztán az üzletember! Se nem kérdez, se nem biztat. Nagy Budapest területén, a közel kétmillió lakos közül épp a legalkalmasabb műszerészt szemelte ki. Ez mindig így van. Ha cselekszik, mindig túl korán és mindig rosszkor. Hiába figyelmezteti az ókorból Hérodotosz: ,A sietés a hibáknak a szülőanyja rendszerint, melyekből nagy károk szoktak eredni; míg a halasztásban a jónak magva rejlik, mely ha nem látszik is meg mindjárt, idővel mégis megnyilatkozik.” De mekkora perverzitás ma várni, ma, a rohanás korában! Az író nem éppen rohanó alkat, de várni mégsincs türelme. Lesz, ami lesz. 2
