Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Pasztercsák Ágnes: A hasonmás
próba10 által, vagy a boszorkányégetések története stb. másrészt a farkasok igen szemléletes metaforáinak játékban tartásával: pokol előőrse, Fajtalanság Szelleme, Sátán leszármazottja, Sátán gyermeke, Sötétség Serege, Erdő Szelleme, Démon, Diabolus Sylvarum stb.11 A népszokások felidézése segíti ennek az ősi paraszti világnak, kultúrának, hiedelemvilágnak a mitikus voltát kifejezni. Néprajzilag a farkasember-elbeszélések a népi hiedelemvilág történeteihez tartoznak azzal kiegészítve, hogy ezek az ősi mítoszokkal is rokonságot tartanak. Kétségtelen, hogy számuk az észt, illetve a balti néphagyományban jelentősebb, mint a finneknél, ezzel kapcsolatban Lauri Simonsuuri Kansa ta- rinoi - A nép mesél című művében mintegy száz ide vonatkozó finn feljegyzést említ.12 Ezen történeteknek a mítoszokkal való rokonságára utal, hogy a történetek magjának - a varázslatos alakváltásnak - gyökerét több ország mitológiájában megtalálhatjuk. Mind az antik korban, mind a finnugor népek együttélésének idején a farkas, illetve a medve voltak az átváltozásról szóló történetek legkedveltebb témái. Irodalmi kontextusban a farkasember-történetek olyan, a népi hiedelemvilághoz tartozó történetekként határozódnak meg, amelyek szoros kapcsolatot tartanak a mítoszokkal, mivel a köztük lévő határ nem mondható élesnek.13 Ez a szoros összetartozás figyelhető meg jelen regény esetében is, ahol az átváltozás ősi mítoszára épül maga a történet, ez ágyazódik a paraszti hiedelemvilág szövetébe, s innen határozódnak meg az emberi létezésre, az egyén kiteljesedésének lehetőségeire vonatkozó megállapítások. A regényhez forrásul szolgáló szövegeket tekintve elmondható, hogy A farkasmenyasszony olyan szöveg, amelyben a szépirodalmi előzmények, a témában végzett kutatások, történelmi dokumentumok, illetve a téma néprajzi megközelítése együttesen építik fel a textus egészét úgy, hogy az elbeszélés folyamán hol egyik, hol másik elem kerül előtérbe. Amikor Kallas Aalo átlényegülését megrajzolja, távlatot nyit a kifejezésnek, az emberi lélek mélyén lévő féktelen erőnek, a lélek kettősségének, s ezzel folytatja a XX. század első évtizedeinek pszichologizáló hagyományát, bár archaikus krónikanyelve, regényeinek balladisztikus hangvétele elválasztja őt Lawrence, Gide, Hesse, Kosztolányi, Németh László regényeitől. Hőseinek időbeli eltávolítása feltehetően arra szolgál, hogy az író saját problémáinak is hangot adhasson, jelen esetben Kallas tulajdonképpen saját útkeresését, hontalanságérzését, „közösségi magányát” íija meg, ami jellemezte életét hazájától távol, észt férfi feleségeként Londonban élve. így válhat a társadalmi kötöttségekből kilépő, a közösség normáit áttörő, saját magát megvalósítani, kiteljesíteni akaró farkasmenyasszony története ma is aktuálissá, így éltetheti tovább az értelmezői hagyomány. A lélek kettősségének megnyilvánulási formái A népábrázolás e regény esetében nem egy bizonyos népcsoportra, nemzetre hívja fel a figyelmet, hanem az emberi lélek mélyén rejlő határtalan erőknek, ősi ösztönöknek, a lélek megosztottságának kifejezését, a szubjektum határainak kijelölését szolgálja. Az ősi népszokások felidézése, a babonákra alapozott népi hiedelemvilág folyamatos jelenléte, az embereknek az Aalóval történt eseményekre adott reakciója hihetetlenül élővé varázsolják a falu zárt, szigorú erkölcsi normákkal szabályozott környezetét, melyből minden kitörés a kire880
