Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Kiss Gy. Csaba: Találkozásaim
Fabrio kapta a díjat, az író, de akkor az sem volt teljesen közömbös, hogy horvát emberről van szó, aki Vukovár országából érkezett. Miután néhány apróbb történeti pontatlanságot is találtam nevezetes regényében, óvatosan arról kérdeztem, miként látja a közös történelmet, milyen forrásokból tájékozódott. Dalmáciában született, s regényhó'séhez hasonlóan kisfiúként érkezett meg a II. világháború után Fiumébe. A magyar történelmet mindenekelőtt horvát és olasz földolgozásokból ismeri. Vissza is kérdezett, hogy magyar olvasóként nem találtam-e könyvében olyan mozzanatokat, amelyek sérthetik a magyarokat. Az orfeumi táncosnő alakjáról beszéltünk, akinek jellemzésében ott vannak a horvátok sztereotípiái a magyar nőkről, akik köztudomásúan tüzesek, szenvedélyesek és csábítóak. Megnyugtattam, hogy szerintem a magyar olvasónak semmi rosszérzése nem lehet, regényének éppen az az egyik izgalmas újítása, hogy az elbeszélő látószöge nem horvát, olasz vagy magyar, hanem fiumei. Mivel számomra később eléggé fólfoghatatlan volt, hogy a mű magyar változatában miért szerepel a város horvát nevével, megkérdeztem egyszer tőle, szerinte magyarul hogyan nevezzük. Ahogy szokták - mondta -, Fiumének. Nem tudom, akkor járt-e először Magyarországon és Budapesten, amikor megkapta a Bethlen Gábor-díjat. Az ünnepi alkalommal csak udvarias szavakat váltottunk egymással; nekem többre nem is igen tellett volna, hiszen Fabrioval a horváton kívül angolul és olaszul lehet szót váltani. De hallottam azután kísérőjének, a fiatal történésznek a beszámolóját másnapi városnéző sétájukról. A horvát író folyton-folyvást nagyszülei-dédszülei generációjának a gondolkodásán értetlenkedett. Hogyan lehetett, hogy ezek az emberek a legfontosabb nemzeti célkitűzést a Magyarországgal való szembenállásban, az elszakadásban és az egymástól annyira különböző délszláv népek egymásra találásában látták. A Tokaji írótábornak 1998-ban volt a vendége. A közép-európai szellemi kapcsolatoknak szentelt tanácskozáson a magyar-horvát közös múlt tanulságait is idézte. A középkori királyokig visszanyúló uniót, a közös államiság előnyeit. Hiszen Horvátország mint társország évszázadokon keresztül mint önálló közjogi alakulat létezett, osztozott Magyarországgal rosszban és jóban. Nedjeljko Fabrio bizalmatlan a történelemmel szemben, s a közép-európai múltat valamelyest ismerve nehéz szkepticizmusát elutasítani. Ryszard Kapusciríski Próbálom kinagyítani az emlékképet. Ott állunk az Eötvös Klub fölső szintjén a kiállítás fotói mellett, között, előtt. Tizenöt esztendeje. Jönnek a tévések, Ryszardot készülnek fölvenni, csakúgy mint a fotósok. Ő meg odaáll szorosan Csoóri Sándor mellé, úgy, hogy véletlenül se lehessen olyan fölvételt készíteni, amelyről lemarad a magyar költő. Pontosan tudta, magyar barátja nem számított szalonképesnek a hivatalos magyar nyilvánosság előtt. Kapuscinski neve akkortájt meglehetősen jól csengett Budapesten. Riportesszéjét Hailé Sze- lassziéről és a perzsa sahról (aki, tisztesség ne essék szólván a budapesti egyetemnek is díszdoktora volt) úgy olvastuk, mint megkerülhetetlenül fontos tanúságtételt a diktatúra működési mechanizmusairól. Nem volt kétséges ma94
