Életünk, 2003 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 1. szám - Kiss Gy. Csaba: Találkozásaim

gyár olvasói előtt, hogy a mese rólunk is szól, bármennyire foszladozott már akkoriban a zsarnokság köpönyege.

Szívesen eljött Magyarországra azokban az években. író-olvasó találkozókon vett részt. Nem csak Budapesten, eljutott Kecskemétre és Lakitelekre is. Az Eötvös Klubban afrikai fotóiból rendeztek kiállítást. Itt az érdekelte, hogy mi történik Magyarországon. Legalább húsz esztendeje járta riporterként a harmadik világ - főleg a fekete kontinens — országait, s valaminő különös érzékkel rendre belecsöppent az események közepébe. Ott volt, ahol valami történt, vagy történni készült. Külpolitikai újságíró, lengyel tudósító? Vajon mit írhat meg abból, amit megtapasztalt, gondoltam először kétkedve, amikor hallottam róla. Hiszen ismertük a „rendet”, az úgynevezett szocialista országokról csak azt és annyit lehetett írni, amit maguk is közöltek, a mérce mindig az illető ország hivatalos hírügynöksége és központi pártlapja volt. És majdnem ez volt érvényes a harmadik világ országaira is, különösen ha olyan területről volt szó, amelyre a szovjet birodalom készült kiterjeszteni befolyását. És azt is érezte az ember, mennyire különböznek Kapuöciiíski írásai a honi külpolitikai újságírókétól. Nemcsak izgalmasak voltak, hanem igazi embereket, hús-vér alakokat mutattak be az olvasónak, ideológiai maszlag nélkül, inkább kutatva-kérdezve, mintsem végső igazságokat hirdetve.

Bennünket is így faggatott. Nyugtalan kíváncsisággal, új és új összefüggések rendjébe illesztve a hallottakat. Később azután, mikor együtt mérlegeltük a Magyar írószövetség esélyeit az 1986-os közgyűlés előestéjén, vagy amikor megjelent a Magyar Demokrata Fórum első országos gyűlésén a Köz- gazdasági Egyetem aulájában, föl-föl villant bennem egy figyelmeztető lámpa: miért van Ryszard újra köztünk? Lehet, hogy itt is történik a történelem?

Azon a tizenöt év előtti őszön heteken át folyt az írószövetségi közgyűlés előkészítése. Gondolom, ők - mármint a hatalom is foglalkozott vele -, meg mi, a változás lehetőségében bízó írók, szintén ezen erőlködtünk. Csoportok, csapatok, asztaltársaságok, barátok főzték a terveket presszókban, kocsmákban, lakásokban, több-kevesebb besúgó jelenlétében. A Vigadó-beli összejövetel előestéjén a malkontens - értsd: elégedetlenkedő - írók találkoztak még egyszer némi egyeztetésre Konrád György pasaréti lakásában. Emlékezetem szerint a házigazdán kívül ott volt - ábécé sorrendben mondom - Csoóri Sándor, Csurka István, Haraszti Miklós, Mészöly Miklós. És Ryszard Kapuöciúski.

Sorra következtek az elemzések, hallgattuk a tárgyszerű gondolatmeneteket. Latolgattuk, milyen forgatókönyvvel lehet majd számolni. Mire készül a hatalom, milyen kártyák vannak a kezükben. Igaz-e a híresztelés, miszerint az elvtársak készek volnának arra, ha nekik nem tetsző irányba kanyarodik a tanácskozás, akkor erőszakkal berekesztik a közgyűlést. Hullámzott a hangulat, lefelé meg fölfelé, ahogy az lenni szokott magyar emberek társaságában. Idővel azután a borúlátás nyert teret. Jöttek sorra az aggasztó jóslatok. Hogy az írókat könnyen meg lehet félemlíteni. Hogy a hatalomnak sokkal jobb a forgatókönyve, hiszen készen vannak arra, hogy a hozzájuk hű írókból új író- szövetséget alakítsanak. Meg mit is lehetne elérni, amikor az írószövetséget úgyis állami pénzből tartják fönn. És így tovább, tovább... ázva a keserűség meg némi vörösborok levében.

Ryszardnak, ha némi szünettel is, de fordítottuk a beszélgetést. Jó darab ideig csak kíváncsian hallgatott, míg végül megelégelte a magyar írók önsaj95