Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 1. szám - Neszlár Sándor: Curriculum Vitae

NESZLÁR SÁNDOR Curriculum Vitae- 10 ­Az úr Jézussal egy napon, december huszonnegyedikén születtem. Születésem napján a Fiú, pontosan ezerkilencszáz éves lett volna. Leg­alábbis annyinak vallotta magát. Az új évszázad sokakat elrettentett az élet­től, köztük szüléimét is. Róluk, rokonaikról semmit sem tudok. Apácák neveltek, legszebb tudásuk szerint. Kisebb-nagyobb sikerrel. A kedves nővérek isteni jelnek vélték karácsonyi világrajövetelemet, így a Jé­zushoz legközelebb állóról, Szent Péterről neveztek el. Az oskolával, és főleg a tanárokkal igencsak meggyűlt a bajom. Kapcso­latunk a legnagyobb jóindulattal sem volt harmonikusnak nevezhető. Mégis, egyszer véletlenül kezembe akadt a hírős Péter királyról szóló krónika. Pon­tosan emlékszem a napra, egy késő őszi napon, egy borongós őszi napon, akkor nagyot fordult az életem, a világ is - ablakunkon kocogtatott az első számmal jelölt világégés. Ettől a naptól úgy képzeltem, én egy igazi gróf vagyok. Pom­pás dinasztia sarja. Árvaságom végett hamarabb ismerkedtem meg a rablókkal, haramiákkal, mint a hercegekkel, grófokkal. Bár ez is egy, úgymond úri társaság. Tovább nem szaporítva a szót. A világ forrongásait követve, mindig közel a tűzhöz. A legbiztosabb hivatást választottam. Zsoldosnak szegődtem, jó pén­zért bárkit átsegítettem a másvilágra. Sohasem éreztem semmit. Ezt a bí­róságon is elmondtam, eskü alatt, bár a bíró megkérdőjelezte esküm hite­lességét. „Ilyen embernek nem lehet istene, ez maga az ördög! Ennek nem büntetés, hanem maga a megváltás a halál!” Ezeket a sorokat, utolsó éjszakámon a börtön falára vésem, vért izzadva, kezem merő vér. Azt mondják az akasztás élvezetes, még nem tapasztaltam. Én mindig elmondtam egy imát azokért, akik miattam. Kíváncsi vagyok, hogy a hóhér, bárki. Nem mintha számítana is valamit. F. Péter- 9 ­Az Úr Jézus Krisztussal egy napon, december huszonnegyedikén születtem. Születésem napján a Fiú, pontosan ezerkilencszáz éves lett volna. Leg­alábbis annyinak vélték. Az új évszázad sokakat elrettentett az élettől, de anyám kitartott. Foggal, körömmel küzdött érettem. Apámtól, aki szerencsét indult próbálni az Új Világban, csak a nevem - Fekete Péter — örököltem. Az 38

Next

/
Oldalképek
Tartalom