Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 9. szám - Sághy Miklós: A metafora szerepe a nyelvészetben
utóbbit, Searle szerint, speciális elvek alapján tudjuk kiszámítani. A kérdés mármost az, hogy a következtetési mechanizmusok szükségességén kívül hon- nét tudjuk, hogy milyen értelmezési elvekre van szükség az adott megnyilatkozás további értelmezése során. Minek alapján döntjük el, hogy metaforikus értelmet kell keresni, s nem az állítás ellentétét, azaz egy ironikus vagy éppenséggel egy közvetett (indirekt) beszédaktus jelentését kell (rekonstruálni? A szó szerinti szintjén jelentkező „zavar” ugyanis nem jelöli ki egyik következtetési mechanizmust sem. Ehhez az interpretációs döntéshez ismerni kellene a választott eljárás hozzávetőleges végeredményét (metaforikus jelentés, ironikus jelentés?), ugyanis az nem tűnik valószínűnek, hogy az értelmező minden egyes kifejezés kapcsán vaktában próbálkozni kezd a különböző következtetési eljárásokkal. Röviden: milyen paraméterek jelölik a szó szerinti szintjén, hogy merre induljon tovább az értelmezés?39 Ennek a kérdésnek a vizsgálatát elmulasztja Searle. Második lépésként a hallgató különböző elvek alapján elősorolja az adott metafora lehetséges jelentéseit. Fentebb már utaltam arra, hogy ezek az elvek inkább jellemzik, mint magyarázzák a metaforák működésmódját. Továbbá Searle a következtetési elvek megállapításakor szinte kizárólag mindennapi, holt metaforákra (pl. rohant az idő, Sally jégtömb, Sándor malac, a hajó orra szántja a tengert) támaszkodott. Az utóbbi jellemvonás tovább csökkentheti az elvek - már amúgy is megkérdőjelezett - magyarázati értékét, hiszen a poétikai metaforák akár át is rendezhetik, illetve megsokszorozhatják az elvek már leírt - bár jelzetten csonka - rendszerét. A metafora-megértés harmadik lépéseként a hallgató leszűkíti a második lépésben elősorolt jelentések halmazát, és véglegesíti azt, melyet a megnyilatkozás jelentésének feltételez. Searle úgy véli, hogy ez a jelentés-szelekció olyan stratégiák alapján megy végbe, melyeket a nyelvhasználó közösség tagjai mind birtokolnak, azaz konvencionálisak.40 Ennél többet valójában Searle nem is mond a metafora-megértésnek erről a fázisáról. Nyilvánvalónak látszik, hogy a lehetséges jelentések halmazát az adott metafora és kontextus viszonyának ismeretében tudjuk szűkíteni. Ugyanakkor annak eldöntése, hogy mely következtetési stratégiát alkalmazzuk (közvetett, ironikus, metaforikus?), vagyis a metafora-megértés első lépése szintén függeni látszik a kontextustól, hiszen például a nyilvánvaló hamisság felismerése41 (melyet fontos metafora-azonosítási elvnek vél Searle) nem határozza meg egyértelműen, hogy iróniáról, metaforáról vagy egyéb közvetett aktusról van szó. Ennek eldöntéséhez elsősorban a kontextuson alapuló további elemzésekre van szükség. Kérdéses persze, hogy meddig bővíthetők az első lépés következtetési mechanizmusai anélkül, hogy átfednék a harmadik lépés „szűkítési” eljárásait? Azt ugyanis nehéz lenne a nyelvi relevancia (azaz: minél kisebb energia-befektetéssel minél több információ átvitele) elve alapján magyarázni, hogy kétszer hajtja végre a hallgató az adott nyelvi egység és kontextusának együttes értelmezését, egyszer mikor eldönti, milyen stratégiát alkalmazzon, másodszor pedig, mikor leszűkíti a lehetséges jelentések halmazát.42 A probléma alapkérdése a következő: valóban ilyen egyértelműen elkülöníthetők egymástól a metafora-megértés fázisai? Egyáltalán: a metafora-megértés valóban több lépésben zajlik?43 A jelen dolgozatnak nem célja, hogy ezeknek a kérdéseknek megválaszolására törekedjék. Acélkitűzéseknek megfelelően azonban 785
