Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 9. szám - Pomogáts Béla: Irodalom a hatalom szorításában
POMOGÁTS BÉLA Irodalom a hatalom szorításában A CENZÚRA ÉS AZ ÖNCENZÚRA FORMÁI CENZÚRA ÉS HATALOM Minden totalitárius társadalomnak lényegében ugyanazok a fegyverei: a politikai hatalom monopóliuma, a magánélet teljes vagy részleges ellenőrzése és a politikai rendőrség intézménye mellett ezek közé tartozik a cenzúra is. Az intézményesített cenzúra arra való, hogy a hatalom számára nem kívánatos információk, illetve értelmezések ne kerüljenek nyilvánosságra, és így ne zavarják meg a társadalom kézben tartásának és indoktrinációjának mechanizmusát. A cenzúra rendszerét és intézményeit azonban természetesen nem a XX. század totalitárius kormányzatai „találták fel”, a vélemények, sőt a különféle nézetek cenzúrája mindig is létezett, azt lehet mondani, hogy a cenzúra, mint intézmény, egyidős a politika és a kultúra intézményeivel. Maga a latin „cen- sura” szó „számbavétel”-t, „felügyelet”-et, „vizsgálat”-ot jelent, és mindig is léteztek állami és egyházi, intézményesített (nyílt) és rejtett változatai. A cenzúra intézményének nyomait ugyanúgy megtaláljuk a régi Kínában, mint ahogy a görög városállamokban és a római birodalomban, majd később a keresztény egyházakban. Az egyházi cenzúra első intézkedéseit a 325-ben tartott niceai zsinat hozta meg az ariánusok nézeteinek elfojtására, s az egyházi cenzúra legtöbbet emlegetett intézménye a IV. Pál pápa által 1559-ben összeállíttatott „tiltott könyvek jegyzéke” (Index librorum prohibitorum) volt, ezt csak 1966-ban szüntette meg a katolikus egyházi vezetés. Természetesen egyházi cenzúra működött a protestáns felekezetek esetében is. Az első világi, tehát kifejezetten politikai indíttatású cenzurális rendelkezést Berthold mainzi választófejedelem adta közre 1486-ban, ezt követte 1544-1546-ban (hat kötetben) a tiltott könyveknek a párizsi Sorbonne által összeállított listája, majd Angliában 1585-ben I. Erzsébet királynő cenzúra- rendelete. Szinte minden nagyhírű írónak (tudósnak) volt dolga a cenzúra intézményével, közöttük Pascalnak, Diderot-nak, Beaumarchais-nak, Goethének, Schillernek és Kantnak is. Az intézményt először Németalföldön törölték el 1609-ben, ez akkor egyedülálló politikai döntésnek: a gondolat- és szólás- szabadság forradalmi kinyilvánításának számított, majd 1789-ben a francia földön született Emberi Jogok Nyilatkozata nyilvánította törvénytelennek a cenzúrát és helyezte jogaiba a sajtószabadság eszméjét. Ennek ellenére igen 768
