Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 7-8. szám - Kuthi Áron: Abszurd mesék, hihetetlen beszéd
el a tulajdonképpeni történetet, ellentétben a Bástya, lovacska, huszárral, ahol szédítő és nyugtalanító a tárgyak közötti válogatás és csapongás. A könyv leghosszabb darabja, a Rontás Marko Nyinről, a többszörös gyilkosról szól, akivel egy rohamkocsiban, majd egy ideggyógyászaton találkozhatunk, amint vissza-visszagondol életének fontosabb momentumaira. Az emlékképek lüktető sorjázása egyre többet árul el arról az életútról, melynek gyakorlati végét az ideggondozó kapuján való belépés jelenti. A nevek alapján szerbhorvát környezetben játszódó történet hátterét harci összecsapások, a régi rendszer ,gyárszobrai” és az újabb, kegyetlenebb világ körvonalai adják. A régi és új között támadt űrben nevelkedik Marko. A sötét lelkű, máglyára való kölyök nietzschei figura, aki már kiskorától fogva megmagyarázhatatlan oknál fogva a rossz erők felé kacsintgat. Életerőtől duzzadó, tiszta hangú kórista, törvényt, anyai szót nem tisztelő gonosz gyermek, aki kutyájának lemészárlásával avatja be saját magát az ölés misztériumába. Ezt követi édesanyjának hidegvérű meggyilkolása. Nyin autodidakta ösztönlény, akinek jellemábrázolásával valóban sikerül felidézni a rontás légkörét. Ez a novella is példája annak, hogy az író milyen eljárással helyezi egymás mellé az elbeszélés helyszíneit és idősíkjait. Az egyik sík a rohamkocsiban utazó Marko, az ideggyógyintézet felé vezető út. Ettől tipografikusan is elválnak a felbukkanó emlékek. A két idősík mindazonáltal egymásba kapaszkodik, hiszen az álmokat-gondolatokat a jelen események váltják ki a főhősből. Az egyik mentős nyakon önti vízzel, amire múltja rögtön az ürgeöntés képével válaszol. Az író él azzal a merészebb megoldással is, hogy Markonak az ideggyógyásszal folytatott párbeszédében a főorvos szerepét egyszerre nevelőapja veszi át, és így máris a múltban vagyunk. A múlt építményei a jelen talapzatába vannak beletemetve. Herceg, az ápoltak csordavezére Markot az intézet pincéjébe vezeti, ahol a háború végéről mesélve elmondja, hogy annakidején kinyitották a boroshordók csapját, és a katonák belefulladtak a borba. A bizonyíték azonban csak az ízlelőbimbók által hozzáférhető: Marko megnyalja a falat, ahol érzi is a bort. Az intézetbe való bekerülés elhozza azt a „kikerülhetetlen” dramaturgiai fordulatot, hogy a főorvos a valóságot (a háborút) színjátéknak nevezi, amit az ápoltak kedvéért játszanak, így tehát a valóság kizárólag a falakon belül történne. A mindebből leszűrhető tanulságot Marko mondja ki végül: „Rontás van rajtunk, fődoktor úr...” Ezzel a kinyilatkoztatással csupán annyit jelez a főszereplő, hogy a közeljövőben várható a színfalak összeomlása. Sorsa azonban megpecsételődik, mivel az egykori kórista hangját Herceg elveszi: képletesen kitépi a nyelvét. A nyelvki tépés aktusa gondosan kidolgozott részlete az írásnak, a hang elvételének szürreális jelenetét visszafogottan adja elő az elbeszélő. Ha ezt a szituációt közvetlenül, naturálisán mutatná be, akkor sem elvontságában, sem konkrétságában nem hinnénk neki. A Rontást követő hat, igazán rövid novella között (Röpkék gyűjtőnév alatt) sikerűiteket és kevésbé sikerűiteket egyaránt találhatunk. Ezeket Örkény István egyperceseit jellemző finom irónia és abszurditás jellemzi. Az író lehetetlen képeket keres, amelyek ugyan nem érnek fel például Boris Vian meghökkentő telitalálataival, ám ennek fejében sűrűn találkozhatunk a szövegekben olyan zsargonízű kifejezésekkel, atmoszférateremtő fordulatokkal (összetett szavak, mint furgonkerék, gömbkilincs, vagy gúny- és becenevekkel illetett szereplők), amelyek színes, tárgyakkal és érdekes sorsú emberekkel 716
