Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 7-8. szám - Osztroluczky Sarolta: Név és metafora

azonos az Én-nel, mindig valami rejtélyes entitás marad, akit meg kell érteni, akibe „belé kell hatolni”, s aki mindeközben szakadatlanul ellenszegül e törekvéseknek. András tehát írni kezd, elbeszélni sorjában, ami kettőjükkel történt, s történetté konstruálva értelmezhetővé tenni, ami az életvalóságban felfog- hatatlannak bizonyul. A történet szintjén zajló élmény megértésének igénye megteremti a cselekmény interpretációját, a narrációt, vagyis magát a naplószöveget. A főhős keresi, s nem találja (később sem) kapcsolatuk zátonyra futásának magyarázatát, vagyis az — a szöveg szerint - nem tartozik az elbeszélő hős kompetenciájának körébe: az olvasónak egy harmadik (a cselekmény és a narráció szintjét kiegészítő) szövegsíkon kell azt keresnie.

Miközben a naplóíró, aki saját történetének hőse és elbeszélője is egyben, a történtekben próbál kérdéseire választ találni, addig a szöveg metaforikus értelemképzése ismételten a név eredetéhez utalja az értelmezőt, hangzásával is alátámasztva annak jelentésbeli relevanciáját. A hős neve két alakváltozatban is előfordul a regényben: önmegnevezésként a magyar András szerepel, míg mások - s elsősorban Jadviga - az Ondris elnevezést használják. Az András görög eredetű név (a görög andra, andreiosz szóból származik), jelentése: ’férfi, férfias’.12 Az András névnek e mára már elhomályosult belső formai jelentését - egyebek mellett - a szlovák alakváltozat hangzása is aktivizálja, s ezáltal közvetlenül viselőjére vonatkoztatja. Az Ondris, Ondrisko névváltozatok hangzása a magyar nyelvű befogadó számára szokatlannak, ismeretlennek tűnik. „Értelmetlensége” miatt a magyar olvasó a fogalmi referenciát a nyelvivel cseréli fel; a szó helyett annak hangformáját fogadja el jelszerűnek. Az Ondrisko név élén ugyanis egy „értelmes” hangcsoporttal (ond) találkozik: van olyan szavunk, mely ugyanígy kezdődik. A magyar ondó szó a hős nevében (Ondrisko) széttagolt formában ismétlődik meg, s e homofonikus analógia következtében hitelesíti a név hátterében álló ’férfiasság’ képzetét. Ondó szavunk13 mint a nemzőképesség biológiai feltétele a férfiasság jelképének tekinthető. Ha szó szerint nem is, de metaforikus alakban (túró, tejföl) megjelenik a regényszövegben: az Ondris férfivá válását jelképező beavatási epizódban, ahol - az akkor még maga is suhanc korban lévő - Winkler Franci a nála hat-hét évvel fiatalabb Ondriskót onanizálni tanítja.14 Az egykori „mester-tanítvány” viszony később átalakul: Franci a csábító, Ondris a megcsalt férj szerepébe lép, s a férfiasság témája e reláció mentén szóból (névből) szöveggé bomlik ki. Winkler - nyolc-tíz évvel Ondris említett beavatása után - Jadvigát is elvezeti az addig még feltáratlan szerelmi örömök titkos ösvényeire. Nőként kezeli, és később nővé is avatja: természetes, hogy Jadviga szemében férfivá, Apovka halála után pedig ,p. férfivá” lép elő. Ezzel szemben férje - közös múltjuk eredményeképpen - sohasem tud kilépni a Jadviga által neki tulajdonított kisfiú-szerepből15, s a felesége iránti szenvedélye rabjaként elveszíti saját akaratát, férfi mivoltát.16 Az András névben rejlő képzet (’férfi, férfias’) tehát a tematikus szinten megkérdőjeleződik, problematizálódik, s ezt ismét csak az Ondris(ko) név mint szómű jeleníti meg érzékletesen a számunkra. Ennek felismerésében az alábbi szövegrészlet is segít: ,J£szébe ne jusson Ondrisko!, tette hirtelen ajkamra mutatóujját Jadviga [...] úgy szólít, mint gyermekkoromban (csak most már persze magáz) [...]” (69, kiem. — O.S.). Vagyis a megszólítás, a névhasználat egyfajta meghasonlott állapot verbális kifejeződése, amennyiben az asszony magázza ugyan a férjét - s ennyi697