Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 7-8. szám - Osztroluczky Sarolta: Név és metafora
ben megadja a neki járó tiszteletet - ugyanakkor még mindig becézve szólítja (az András szlovák megfelelője az Ondrej lenne), s gyakran úgy is bánik vele, mint egy gyerekkel. Jelképes értékű ebből a szempontból az a jelenet is, amikor Ondris saját nevenapján, András-napon17 meglesi, ahogy felesége és más falubeli lányok, asszonyok ólmot öntenek, körtáncot járnak, és „pucérkodó boszorkánykodást” rendeznek egy sötét udvaron. Az egész szituáció metaforikusán értelmeződik, mivel a fehérnép magát az András nevet, vagyis a férfiakat, a férfiasságot ünnepli, idézi meg rituális cselekvései által.18 Elevenné teszik a névben rejlő képzetet, s eköré szervezik vajákoskodásukat, vágyaikat. A belső forma ebben a szövegrészben a szó szoros értelmében megelevenedik és tematizálódik: az idáig górék és tyúkólak mögött rejtőzködő és az eseményeket kémlelő férfiak elhagyják leshelyeiket és „rajtaütnek” a szemérmetlen lányseregen. S vajon mit csinál ekkor Osztatni András: „[...) kihasználva a felfordulást, kimászok gyorsan a góré mögött, s futásnak eredek. Magam mögött férfikiáltozást hallok. [...] Nem kellett volna nekem is ottmaradnom inkább? De akkor lehet, hogy megvernek a legények.'” (284., kiem. - O.S.) Ondris nem érti, hogy felesége miért lett hűtlen ahhoz, aki a tenyerén hordozta, s hogyha szeretőt tart, miért marad mégis mellette. Jadviga kizökkent életüket, zátonyra futott házasságukat a sors akaratának tulajdonítja, s ennek kapcsán ,felénk írt végzeteinkről” beszél.19 Nem a „Sors könyve”, nem is a „szívünkbe írt végzet” frázisait használja, csak annyit mond: „belénk”. Eltér a nyelvi kliséktől, újszerűén használja a szavakat, s így mást mond ki általuk. Mert mi is az a dolog, ami írásként (is) van jelen, de mégis magával az emberrel azonos, őt azonosítja: a név. Erre, a névben rejlő végzetre céloz itt Jadviga. Ondrisko (vagyis Andriska) egyszerre jelent férfi (a benne lévő ond[ó] hangcsoport, illetve az András-napi néphagyomány szövegbeli reminiszcenciái által aktivizált ’férfi’ képzete miatt) és kisfiút (a becéző alakváltozat miatt); az egykor még Jadviga ölébe, de pár évvel később már az ölére kívánkozó epekedő szerelmest. Osztatni Ondris kérdése (mely végeredményben saját története elbeszélőjévé tette), hogy miért úgy történtek a dolgok, ahogy, halálával nyitva marad. Utolsó bejegyzéseinek egyikében azonban - melyben Istent vonja kérdőre — válasz helyett rátalál a legfőbb kérdésre: ”A kérdést pedig az egészre értem, hogy: Mire föl? Van valami értelme?! Mondd meg! [...] És azt ki mondja meg, hogy én ki vagyok?!” (372., kiem. - O.S.) JADVIGA Ondris miértjeire naplója folytatásával kíván megfelelni Jadviga. Szándéka azonban, hogy múltján keresztül megmutassa, felfedje magát, nem valósulhat meg maradéktalanul, hiszen a történteknek csak látszólag volt ő az irányítója; az erő, ami a mélyben a szálakat mozgatta, számára is rejtély marad. Ellentmondásos személyiségét, Ondris és Winkler közti szüntelen csa- pongását, a férfiaknak iránta érzett végzetes szenvedélyét sem ő, sem azok nem tudják megfejteni. S a tény, hogy a közös történetüket (saját perspektívájukból) elbeszélő hősök bizonyos — életüket, múltjukat érintő - kérdésekre nem találják a választ, ismét arra szólítja fel az olvasót, hogy a metaforikus jelentésalkotás felől közelítsen a szöveghez. Hogy a névnek - pontosabban a név belső formai szemantikájának - újra szerepe van az értelmezésben, arra 698
