Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 7-8. szám - Pomogáts Béla: Irodalmunk és az európai integráció
Ugyanígy Jókai és Mikszáth egy időben jelen volt az angol és a német köztudatban, Kosztolányi és Krúdy újabban a franciában, Pilinszky János költészete mindkettőben, Németh László (elsősorban tanulmányaival) a németben, Füst Milán és Szentkuthy Miklós a franciában, Szabó Magda regényei több európai országban is, illetve az újabb magyar irodalom alkotó egyéniségei közül Konrád György, Kertész Imre, Nádas Péter, Esterházy Péter, Kraszna- horkai László, Petri György, Grendel Lajos és mások újabban helyet kaptak az európai és az amerikai könyvpiacon és olvasói kultúrában. Külön örvendetes Márai Sándor legújabb keletű német, angol és olasz elismertsége, ámbár az elgondolkodtató, hogy nem legkiválóbb műveivel, például az Egy polgár vallomásaival vagy A Garrenek művével aratott sikert, ráadásul angol fordítása nem magyar eredetiből készült. A siker azonban természetesen így is örvendetes siker. A magyar irodalom nagyobb szabású egyetemes vagy európai recepciója mindazonáltal máig késlekedik, és ezt mi sem jelzi hatásosabban, mint az, hogy nincs magyar irodalmi Nobel-díjasunk. Holott térségünk „kis” irodalmai közül eddig több: a lengyel, a cseh, a szerb, a finn és az újgörög irodalom is hozzájutott ehhez a rangos elismeréshez, és a mi irodalmunk is már többször elérkezett a díj közelébe: a két világháború közötti korszakban Kosztolányi, 1956 után a börtönbe vetett Déry Tibor, később Illyés Gyula, Németh László és Weöres Sándor (aki Czeslaw Milosz Nobel-díjazása idején a három leginkább esélyes jelölt között szerepelt!), később Szabó Magda, Mészöly Miklós, Juhász Ferenc, Nádas Péter és Esterházy Péter, és persze igen sok huszadik századi magyar írót tudnék még említeni, aki meggyőződésem szerint és ismert külföldi (akár közép-európai) díjazottakhoz képest is megérdemelte volna az elismerést. Mondjak neveket? Ady, Babits, Móricz, Krúdy, Kassák, Karinthy, Füst Milán, József Attila, Szabó Lőrinc, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Nagy László, Sütő András. Európai integrációnk bekövetkeztével talán remélhető lesz, hogy irodalmunk és általánosságban nemzeti kultúránk hatékonyabban és gazdagabban fog otthonra találni az európai nemzetek kulturális tudatában, és része lesz annak a lelki „vérkeringésnek”, amely az integráció szellemi és erkölcsi erejét adja. Azért bízom ebben, mert hasonló történt más „kis” európai, az unióhoz csatlakozó nemzetek, így a hollandok, a finnek, a dánok, a portugálok, a görögök esetében is. Az európai integráció - legalábbis az utóbbi egy-két évtized tanúsága szerint — mindenütt felgyorsította és felerősítette azt a szellemi „anyagcserét”, amely során az európai nemzetek átadják egymásnak, illetve a nagyobb (kontinentális) közösségnek értékeiket. Remélhetőleg ebbe a szellemi „anyagcserébe” fog majd minden korábbinál teljesebben bekapcsolódni irodalmunk és kultúránk is. Természetesen nem csak Magyarország irodalmára és kultúrájára gondolok, minthogy az európai nemzetek közösségében eddig sem pusztán államok, hanem nemzetek, régiók és kultúrák is szerepet kaptak. Az, hogy a középeurópai régiónak azok az országai, amelyekben nagyszámú magyar lakosság él, és amelyekben sokévszázados magyar irodalom és kultúra fejlődött ki, milyen időrendben követik egymást az integrációs „menetrendben”, előre nem tudható. Először bizonyára Magyarország fog sorra kerülni, valamivel később Szlovénia és még később Románia és Szerbia, természetesen annak függ681