Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 1. szám - DÉLSZLÁV IRODALOM - Borbély János: A másság élménye Danilo Kiš prózájában

nyagolható eleme sem az életnek, sem a műnek, ,A származás e kettőssége nélkül, e »nyugtalanító másság« nélkül, amivel a zsidóság jár, meg hát háborús gyermekkorom megpróbáltatásai nélkül, minden bizonnyal nem lettem volna író" - vallja be a riporter inszisztálására s a montenegrói szerb édesanya meg a magyar zsidó édesapa családtörténeti tényére utalva egy terjedelmes interjúban {Élet, irodalom, megj. „Gradac”, 1989/21.sz.).

Ez a „nyugtalanító másság” - ha csak életútját tekintjük - élete végéig elkísérte az írót. Hiszen „más” volt már újvidéki kisiskolás korában, ha nem egyébbel, magyar családnevével rítt ki a többi közül a szerb osztályban; hát még milyen messziről jött idegen lehetett a nyugat-magyarországi Kerka- barabáson, majd a zalaegerszegi polgáriban, és nem kevésbé — bár ellentétes előjellel - a cetinjei (Montenegró) gimnáziumban. Hiszen elképzelhető: a szerb iskolában valamiféle „madäar”, a magyar iskolában ,jugó”, a belgrádi egyetemi éveiben pedig tán „montenegrói” lehetett. S abban az averzióban, mellyel a belgrádi irodalmi establishman leszámolt vele a 70-es évek késhegyre menő vitáiban, a plágiumperben, ki tudja, talán ez a többrendbeli másság is belejátszhatott, igen, a féltékenység is, hogy egy ilyen ambivalens figura, aki a nyelvet, amelyen ír, azt sem merítette éppen a forrás legmélyéről, már-már hangadó lesz a szerb irodalomban. S az ambivalenciának ez a billoga elkíséri mindvégig, a párizsi disszidens évekig, hisz a disszidensség maga is az: különösség.

Egyik önfeltárulkozó írásában, amilyen Kiénél kevés akad, szellemesen és némi iróniával vall a maga sokféle kötődéséről.

Apám Nyugat-Magyarországon látta meg a napvilágot..." - írja Születési anyakönyvi kivonat című rövid önéletrajzában, amely eredetileg a belgrádi Politika napilapban jelent meg 1983-ban, magyarul pedig többször és többfelé, így a Kételyek korában is. Ebből idézem most az idevágó részleteket, ,/izt hiszem, I. Ferencz József liberális politikája meg a beolvadás törekvése vezette rá nagyapámat, hogy az akkor még kiskorú apám nevét magyarosítsa; a családi krónika sok részlete azonban örökre kiderítetlen marad: 1944-ben apámat és minden más rokonunkat Auschwitzba hurcolják, ahonnan úgyszólván senki sem kerül vissza... Anyai ági őseim között van egy legendás montenegrói hős, aki ötvenéves korában sajátította el a betűvetést, s kardjának nimbuszát a toll- forgatásban szerzett dicsőséggel öregbítette." (Azt már itt én mondom zárójelben, hogy Marko Miljanovról van szó, aki a múlt században zamatos zsánerképeket írt a montenegrói emberségről és vitézségről, úgyszintén az albán népszokásokról is, amikor még béke volt az emberek között...) ,Négyéves koromban - folytatja Kié -, amikor Magyarországon meghozták a zsidótörvényt, szüleim az újvidéki Mennybemenetel-templomban pravoszlávnak kereszteltek, később ez mentette meg az életemet. Tizenhárom éves koromig Magyar- országon, apám szülőföldjén éltem, ahová 1942-ben, az újvidéki öldöklés után menekültünk. Kisbéresként dolgoztam gazdag parasztoknál, az iskolában pedig katekizmust meg katolikus bibliaismeretet tanultam. Első irodalmi és metafizikai késztetéseim ebből a »nyugtalanító másféleségből« eredeztethetők, melyet Freud Heimlichkeitnek nevez; kilenc éves voltam, amikor megírtam első verseimet, magyarul; az egyik az éhségről szólt, a másik azonban par excellence szerelmes vers volt... Az a néprajzi ritkaság, melyet személyemben képviselek, velem tehát kihal" - zárja le egy helyen Kié ezt a gondolatsort.

64