Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 1. szám - DÉLSZLÁV IRODALOM - Borbély János: A másság élménye Danilo Kiš prózájában
A „nyugtalanító másság” szintagmával már jó ismerésként találkozunk Kié egyéb megnyilatkozásaiban is. így például a már említett Elet, irodalom című nagyinterjúban, ott azonban kiderül róla, hogy - ha belegondolunk - az ekképpen megjelölt lelkiállapot, hovatovább csupán eufemisztikus megnevezése egy sokkal súlyosabb kórképnek, a szorongásos neurózisnak, melyet a tudomány a közép-európai zsidóság endemikus betegségének tart, s amelyről tudni kell, hogy ezek a betegek igencsak az italban keresnek menedéket lappangó félelmeik elől, meg hogy a betegség öröklődik az ismétlődő történelmi helyzetektől függetlenül is. Ez az a kórtünet, melynek annyira érzékletes leírását a Fövenyórában olvashatjuk az apa alakjának, E.S.-nek a vallomásában. (Egy őrült feljegyzései, IV.). Egynéhány alkalommal az írót is meglátogatta ez a lelkiállapot. Jszonyú kínszenvedés” - szól róla az interjúban. Valamiféle homályos, »metafizikus szorongás« ez, metafizikus vacogás. Egy pillanatban, minden látható ok nélkül, az emberben összeomlik az a védőrendszer, amely a halandóság tudatában elviselhetővé teszi az életet. Valami vészérzet, baljós luciditás szállja meg az embert; abszolút luciditás, tenném hozzá. Az intenzív belső remegésnek ezt az állapotát a Fövenyóra egyik fejezetében írtam le.” Ezen a helyen Danilo Kié még egy írásával foglalkoznék, ez a Változatok közép-európai témákra. Eredetileg az Odjeci irodalmi folyóiratban jelent meg 1989-ben, magyarul több kiadásban nyomdafestéket látott, a többi között a Kételyek kora című tanulmánykötetben is. Rövid feljegyzések, reflexiók gyűjteménye ez a címben megfogalmazott témáról, tehát az akkori (tizenegy- néhány évvel ezelőtti) Közép-Európa társadalmi, irodalmi és egyáltalán szellemtudományi jelenségeiről. S ekképpen megkerülhetetlenül és ismételten a saját népének mivoltából eredő másság átkáról is. így ír: ,JEgy magyar író felesége, egyébként szerencsés vérkeveredés szülötte, Kosztolányi özvegyének arra a kérdésére: »Hová való ön, gyermekem, hogy ilyen szép1« ekképpen felelt: »Innen, a Kárpátokból«. Ami válasznak épp olyan kitérő, amilyen puhatolózó a kérdés is, melyet mintha a Hófehérke valamelyik közép-európai meseváltozatából kölcsönöztek volna. Később a boldog férj kifejtette nekem asszimilációs elméletét, mely miben sem különbözött a Koestlerétől, noha meggyőződésem, hogy beszédtársam önállóan eszelte ki: »Ereimben ötven százalék zsidó vér folyik, a feleségemében ugyanennyi. Két nemzedék múltán ez a kevés is eltűnik. Zsidónak lenni - átok«. Talán nem is tudta, hogy Heinét para- frazálta. »A zsidóság Familienunglück.« Családi szerencsétlenség.” Kié ezután Kafkát idézi, majd Sartre-t. ,J£afka az apjához írt egyik levelében a judaizmusról: »Nem láttam, mit lehetett volna kezdeni egy ilyen púppal, mint hogy megszabadulni tőle; nekem éppen ez a szabadulás tűnt a legistenfélőbb cselekedetnek«. Noha kijelentéséből a meggyőződés ereje sugárzik, Kafka nem haladt sokáig ezen az úton. »Zsidó az az ember«, mondja Sartre, »akit embertársai zsidónak tartanak... Élete nem egyéb, mint holtig tartó menekülés másoktól és önmagától«.” Végül Arthur Koestlerre hivatkozik, akit - a jelek szerint - a maga előképének tekint. Jla egyáltalán beszélhetünk valamiféle közép-európai en- tellektüelről mint reális jelenségről, anélkül, hogy különösebben tartanánk az identitás meg az identitáshiány hegeli fogalompárjától, akkor azt elsősorban Arthur Koestler személyének köszönhetjük. Magyar-cseh-zsidó származása 65
