Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 1. szám - DÉLSZLÁV IRODALOM - Borbély János: A másság élménye Danilo Kiš prózájában
BORBÉLY JANOS A másság élménye Danilo Kié prózájában Danilo Kiá Homo poeticus című esszékötetében (1983) olvasható - egyebek között - egy rövidebb terjedelmű cikk, eredeti címén Izmectu nade i beznacta. Ez kerül később - immár magyar fordításban (az én fordításomban) — a Kételyek kora című gyűjteménybe, amely a szerző értekező tárgyú válogatott írásait tartalmazza (cikkeket, előadásokat, tanulmányokat, esszéket, interjúkat, rövidebb-hosszabb reflexiókat). A kötet a pozsonyi Kalligram Kiadónál látott napvilágot 1995-ben. Nos, ebben a cikkében - magyarított címe szerint a Remény és reménytelenség közöttben - Kiá mintegy kezünkbe adja egész prózai műve teljesebb megértésének kulcsát. Elmondja, hogy írásaiban két alapvető szituáció figyelhető meg (miközben Koestlerre, mint egyik tanítómesterére hivatkozik): ez a .jógi” pozíciója, másrészt a „komisszár” pozíciója. A .jógié” metafizikai és ontológiai jellegű, az élet és a halál végső kérdéseivel foglalkozik: a másiké, a „komisszáré”, a társadalmi lény pozíciója, az olyan emberé, aki a metafizikát szociológiára vezeti vissza, és a társadalmi helyzetben találja meg az élet totalitását. Ez a két pozíció aztán szabályosan nyomon követhető Kiá valamennyi művében, nemcsak könyvről könyvre, hanem dialektikusán átszőve egymást és állandóan harcban állva egymással — legtöbbször egy könyvön belül is. A .jógi” és a „komisszár” ugyanis kölcsönösen marcangolják egymást, s ha erre a kettősségre keresünk példákat, nyomban eszünkbe jut, hogy a Borisz Davidovics síremlékében vagy A 44. zsoltárban nyilván a „komisszár” pozíciója az uralkodó, míg ellenben önéletrajzi jellegű műveiben, mint amilyen a Korai bánat, a Kert, hamu és a Fövenyóra, a jógi” kerekedik fölül, hiszen ezekben az élet értelmének, a „honnan jöttem”, „ki vagyok”, „merre tartok” nagy kérdései dominálnak. Más szóval, az identitás kérdései. S ha a kettőt, mármint Danilo Kiét meg az identitást együtt emlegetjük, azonnal egy harmadik fogalomba, a „másság” fogalmába botlunk, s ezzel máris témánknál vagyunk. A másság ugyanis Danilo Kiá egyik meghatározó életélménye, mely akarva-akaratlan művére is átsugárzik. Óhatatlanul - mondhatnánk — és annak dacára, hogy Kiá - természetesen - a leghatározottabban tiltakozott az olyanfajta leegyszerűsítési kísérletek ellen, amelyek mindenáron önéletrajzi elemeket akartak kideríteni a műben. Az élet nem irodalom, és az irodalom nem élet - érvelt legalábbis nem egy az egyben. A közöttük levő kapcsolat sokkal-sokkal bonyolultabb, no de ennek taglalása messzire vezetne. Mindenesetre - hogy a témánál maradjunk - Kiénél ez a másság-élmény nem elha63
